Orbán segítségét kérték a Litvániában élő lengyelek

Vágólapra másolva!
Levélben fordult Orbán Viktorhoz a Litvániában élő lengyel kisebbség a litván hatóságok velük szemben mutatott diszkriminációja miatt. A lengyel kisebbség azt várja Orbántól, mint az EU soros elnökétől, hogy uniós fórumon vesse fel az ügyüket.
Vágólapra másolva!

Levélben fordultak Orbán Viktor magyar miniszterelnökhöz, mint az Európai Unió Tanácsának jelenlegi elnökéhez a Litvániában élő lengyelek, hogy vesse fel problémáikat uniós fórumon - írja a Gazeta Wyborcza című lengyel napilap internetes kiadásában.

A litvániai lengyelek - akik több százezren vannak, és egyes területeken, főleg Vilnius környékén többséget alkotnak - évek óta panaszkodnak a litván hatóságok diszkriminációja miatt, felpanaszolják egyebek között, hogy nem írhatják le nevüket a lengyel írásmód szerint.

"Litvánia EU-csatlakozása óta a litvániai lengyelek jogi helyzete nemhogy javult volna, hanem romlásnak indult. A 90-es évek közepétől 5 százalékos választási küszöböt vezettek be a nemzeti kisebbségi szervezetek számára, és a Vilnius környéki választási körzeteket litvánok lakta területekkel bővítették, oly módon, hogy a lengyelek ne legyenek többségben. Ez megnehezíti a lengyel kisebbség számára képviselőinek bejuttatását a litván szejmbe" - áll a levélben.

A dokumentum a lengyel kisebbség megoldatlan problémái között említi a Vilnius környéki termőföldek visszaadásának kérdését, és az idén márciusban elfogadott oktatási törvényt, amely "rikító példája a nemzeti kisebbségek jogai semmibevételének a hatóságok részéről".

Magyarország után az idei második félévben Lengyelország veszi át az EU elnökének tisztét, és az uniós hagyományoknak megfelelően az EU Tanács elnökének "nem illik" túlságosan hangsúlyosan fellépni saját érdekei védelmében - írja a lap.