Szívrohammal került kórházba a palesztin miniszterelnök Texasban

Vágólapra másolva!
Vasárnap kórházba került, de csütörtökön már elhagyhatja azt Szalám Fajjád az Egyesült Államokbeli Texas államában. Az erős dohányos hírében álló, 58 éves palesztin miniszterelnök szívrohamot kapott.
Vágólapra másolva!

Szívrohamot kapott, de már jól van az egyesült államokbeli magánlátogatáson tartózkodó Szalám Fajjád palesztin miniszterelnök, annak a kórháznak a szóvivője szerint, amelybe beszállították.

A szóvivő hozzátette, hogy a miniszterelnök két napon belül elhagyhatja a kórházat. A Palesztin Hatóság (PH) miniszterelnöke a Texas állambeli Austinban tartózkodott, amikor szívroham érte vasárnap. A PH kormányának szóvivője a ciszjordániai Rámalláhból telefonon elmondta, hogy a kormányfő fiának diplomaátadó ünnepségére utazott a városba.

Az 1952-es születésű Fajjád nemzetközi hírű közgazdász, volt alkalmazottja a Világbanknak. 2007 júniusa óta áll a ciszjordániai palesztin kormány élén. A francia hírügynökség úgy tudja, hogy erős dohányos.

Éppen az utóbbi hetekben vált kérdésessé, hogy Fajjád kormányfő marad-e, mert megállapodást kötött egymással a PH és a Gázai övezetet irányító Hamász palesztin radikális szervezet. Eszerint közös ideiglenes kormányt alakítanak, és jövőre választásokat rendeznek.

A Hamász alapvetően ellenzi, hogy Fajjád maradjon a posztján, de egy tisztségviselője hozzátette, hogy nem végleges az elutasításuk. Támogatói szerint Fajjád jelentősen növelné a közös palesztin kormány elfogadottságát. Fajjád a palesztin kormány nevében az arab forrongások hatására februárban nyújtotta be lemondást, azóta keresik a megoldást.