Cápák között akar átúszni Kubából Floridába egy 61 éves amerikai nő

Vágólapra másolva!
Hatvanegy évesen akar átúszni Kubából Floridába egy amerikai nő, aki harminc évvel ezelőtt egyszer már teljesítette a távot. Az egykori hosszútávúszót az sem tántorítja el, hogy a víz tele van cápákkal, még a biztonságát garantáló segítőt sem akar magával vinni az útra.
Vágólapra másolva!

Harminc évvel azután, hogy átúszott Floridából Kubába, újra neki akar vágni a cápákkal teli távnak egy 61 éves amerikai nő - írja a brit Telegraph. Diana Nyad a huszas éveiben a világ egyik legjobb hosszútávú úszója volt. A Kuba és Florida közötti távnak többször nekifutott: először 1978-ban próbálkozott, de feladta, miután megcsípte egy medúza, ráadásul heves szél támadt, ő pedig hallucinálni kezdett. Akkor 76 mérföldet (122 kilométert) úszott le 49 óra alatt.

1979-ben újra nekivágott, akkor harminc órát úszott anélkül, hogy megállt volna enni vagy pihenni, így teljesítette a 102 mérföldes (164 kilométeres távot). Abban az évben Manhattan szigetét is körbeúszta hét óra és 57 perc alatt, amivel világrekordot állított fel.

A most 61 éves Nyad újra neki akar vágni a távnak, azt tervezi, hogy július 23-án indul neki a cápákkal teli távnak, mégpedig mindenféle védelem nélkül. Nyad azt nyilatkozta, meggyőződése, hogy teljesíteni tudja a Kuba és Florida közötti távot, az életkora pedig nem akadály. "Fogalmam sincs, hogy hány éves vagyok. Nem érzem magam másként egyáltalán" - mondta. "Az emberek azt mondják, hogy talán többet kellene pihennem az úszások között a korom miatt. Hmm, a korom. El is felejtettem" - mondta Nyad.