Ősztől már csak a helyiek füvezhetnek majd a holland kávézókban

Vágólapra másolva!
Várhatóan ősztől csak igazolvánnyal lehet majd látogatni a coffee shopokat Hollandiában, a kormány ugyanis így akar hadat üzenni a drogtermesztéssel összefüggő szervezett bűnözésnek. A tervek szerint a könnyű drogokat árusító kávéházak klubszerűen működnek majd, és legfeljebb ezerötszáz tagjuk lehet. Sok önkormányzat már most aggódik az igazolvány miatt.
Vágólapra másolva!

A holland kormány pénteken megerősítette, hogy várhatóan ősztől bevezetik a "marihuánaigazolványt", amellyel zártkörűvé válnak a gyengébb kábítószereket legálisan árusító kávéházak. A kormány már régóta tervezi, hogy a drogárusítási engedéllyel rendelkező kávéházakat zárt klubokká alakítják, amelyek tagjai egy évre kapnak igazolványt.

A hágai elképzelés szerint csak holland állampolgárok válthatják ki az igazolványt, de - mint az NRC Handelsblad holland újság honlapja beszámolt róla - ezzel a kormány megvárja az államtanács állásfoglalását.

Mark Rutte miniszterelnök a pénteki kormányülést követő sajtótájékoztatóján elmondta, hogy hadat üzennek a drogtermesztéssel összefüggő szervezett bűnözésnek. "2014 végére a bűnszövetkezetek 40 százalékát föl kell göngyölíteni" - mondta Rutte, aki beszélt arról is, hogy előbb Dél-Hollandiában vezetik be a rendszert, amelyet később kiterjesztenek Amszterdamra is.

Ivo Opstelten belbiztonsági és igazságügyi miniszter elmondta, hogy a kávéházaknak legfeljebb 1000-1500 tagjuk lehet. A kormány úgy véli, ha külföldiek is kiválthatják az igazolványt, akkor a kávézóknak dönteniük kell, hogy az alkalmi drogturistáknak vagy a hazai törzsközönségnek adnak-e igazolványt, amivel automatikusan kiszorulnak a külföldiek.

Sok település önkormányzata ellenzi a marihuánaigazolványt. Attól tartanak, hogy ezzel nem szabadulnak meg a főként német és francia drogturistáktól, akik már most is temérdek gondotjelentenek a határ menti településeknek, de a jövőben majd az illegális kereskedelmet erősítik.

Bár a marihuána használata technikailag illegális Hollandiában, évtizedek óta nyíltan árusítják és szívják a híres coffee shopokban, a rendőrség pedig megtűri a kis mennyiségben birtokolt és használt kábítószert. A tervezett lépés elsősorban Amszterdamot érintené hátrányosan, amelyet világszerte a könnyű drogok Mekkájának tartanak, és a kávézók zártkörűvé tételével egy jelentős turisztikai vonzerőt veszítene el a város, a hatalmas bevételekről már nem is beszélve.