Oroszország közvetítésével bírnák távozásra Kadhafit a nyugati vezetők

Vágólapra másolva!
Oroszországon keresztül próbálja meg rábírni Moammer Kadhafit a távozásra a nyugati koalíció - írja az orosz Kommerszant. A téma állítólag Dmitrij Medvegyev és Barack Obama csütörtöki találkozóján került szóba. A lap szerint az orosz vezetés nem tartja megvalósíthatónak az elképzelést.
Vágólapra másolva!

A nyugati vezetők közvetítésre kérték fel Oroszországot Líbia ügyében: azt akarják, hogy Moszkva bírja rá a távozásra Moammer Kadhafi líbiai vezetőt, akinek az életét ennek fejében készek megóvni - írta csütörtökön az orosz Kommerszant című lap. Az újságnak a Dmitrij Medvegyev és Barack Obama csütörtökön, Deauville-ben, a G8-as csúcs idején tartott találkozójának egyik résztvevője számolt be erről a kérdéskörről.

A lap szerint az amerikai elnök beismerte, hogy a konfliktus elhúzódott, és a nyugati vezetők minden kapcsolata megszakadt Kadhafival és környezetével, ezért kérik Oroszországot, hogy értesse meg a líbiai vezetővel, hogy megóvják az életét, ha önként lemond a hatalomról, és bármely, általa biztonságosnak ítélt helyre távozik.

A nyilatkozó szerint Oroszország nem tekinti megvalósíthatónak az elképzelést, de nem utasította el Obama kérését, amelyet előzőleg Nicolas Sarkozy francia elnök is előterjesztett.

A lap szerint Medvegyev rámutatott, hogy megsértik az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1973. számú határozatát - amelynek elfogadásánál Oroszország és Kína tartózkodott, és amely szabad kezet adott a koalíciónak a líbiai helyzet rendezésére. Aztán visszakérdezett, hogy valóban úgy gondolják-e, hogy Kadhafit rá lehet beszélni, hogy mindent feladjon.

A lap szerint a Kremlnek jólesik a felkérés, mert mint a nyilatkozó mondta, ezzel a nyugati vezetők elismerik, hogy Oroszország Líbia ügyében semleges fél. Emellett az illető szerint Medvegyev tárgyalópartnerei kifejezték elismerésüket a BT-ben való orosz tartózkodásért, valamint azért, hogy így Kína sem vétózta meg a határozatot. Líbia témája állítólag annyira lekötötte a két államfőt, hogy 25 perces késéssel érkeztek a plenáris ülésre.

A hírek szerint a líbiai vezetés hajlandó lenne véget vetni az országban hónapok óta húzódó konfliktusnak, de nem tekinti tárgyalási alapnak Moammer Kadhafi esetleges távozását.