Veterán mérnökök önként dolgoznának a fukusimai atomerőműben

Fukusima, a sérült erőmű bejárása
Vágólapra másolva!
Nyugdíjas szakemberekből álló 200 fős csapat jelentkezett önként dolgozni a sérült fukusimai atomerőműbe - közölte a BBC. A magát képzett veterán hadtestnek nevező csoport tagjai azt állítják, hogy őket nem veszélyezteti annyira a sugárzás, mint a fiatalokat.
Vágólapra másolva!

Kétszáz nyugdíjas szakember - főként mérnök - jelentkezett önkéntes munkára az atombalesetet szenvedett fukusimai erőműben. E lépést magyarázva az úgynevezett Képzett Veterán Hadtest egyik tagja, a 72 éves Jaszuteru Jamada elmondta, hogy neki legfeljebb13-15 éve lehet hátra az életéből, márpedig szerinte ennyi idő alatt még sugárzás hatására sem alakulhat ki rákos daganat a szervezetében. Ezért kézenfekvőbb, hogy ők menjenek a fertőzött területre dolgozni a fiatalabbak helyett.

Az idős szakember kiemelte, hogy a csapatban mindenféle szakember megtalálható, a folyamatmérnöktől a csővezeték-szerelőn át a tervezőig. De akad szakács és énekes is, utóbbi az erőműben dolgozók szórakoztatását vállalná.

A BBC riporterének kérdésére, hogy egyfajta kamikazeakciót terveznek-e, Jaszuteru Jamada azt válaszolta, hogy ők nem meghalni akarnak. "Nem lehet minket összehasonlítani a kamikazékkal. Tudjuk, hogy nagy a kockázat, de felvállaljuk, és dolgozni szeretnénk" - mondta az idős szakember.