Frusztráció és dinoszauruszok kerülnek elő Sarah Palin most közzétett levelezéséből

Vágólapra másolva!
Idegesíti, ha dinoszauruszokról kérdezik, és néhány éve még rajongott Barack Obama amerikai elnök beszédeiért is - többek között ezek is kiderültek Sarah Palin korábbi alaszkai kormányzóról, akinek 24 000 oldalnyi levelezését tárták a sajtó elé pénteken. Az Obama potenciális kihívójának is tartott republikánus politikus magánéletének egy részét is kiteregették a kiadott levelek, amelyeket ő egyáltalán nem a nagyközönségnek szánt.
Vágólapra másolva!

Alaszka állam közzétette Sarah Palin korábbi alaszkai kormányzó 24 000 oldalnyi levelezését, miután amerikai újságok közel három éve kérvényezték a politikus e-mailjeibe való betekintést - írja a BBC. A közérdekű információk szabadságára hivatkozva a republikánus politikus kinyomtatott levelezésébe pénteken több újságíró is betekinthetett Alaszka fővárosában, Juneau-ban: a hatalmas adattömeg áttanulmányozására a Washington Post önkénteseket kezdett toborozni, a New York Times pedig beszkennelve a honlapján is közzétette őket.

A BBC szerint a levelek a kormányzó 21 hónap alatt született e-mailjeit tartalmazzák 2006-tól egészen addig, amíg 2008-ban a republikánus párt alelnökjelöltjévé választották. A levelekből megismerhetővé válnak Palin politikai körének hétköznapi ügyei, de elárulják azt is, mennyire zavarták a családjáról és házasságáról szóló pletykák. A levelek egy része Palin jellegzetes, vidékies stílusában íródott: amikor például megtudta, hogy ő lesz a republikánusok alelnökjelöltje, egy kollégájától ízes, káromkodásra hajazó egyéni szófordulattal kérdezte meg, hogy el tudja-e hinni egyáltalán a hírt.

Az e-mailekből kiderül, hogy mennyire bosszantotta Palint, amikor hivatali hatalommal való visszaéléssel vádolták meg. Az ügyben vétkesnek találták, amiért hatalmával visszaélve próbálta kirúgatni volt sógorát a rendőrségtől: "Nagyon megvisel a dolog, megdöbbent, mennyire alulinformáltak az ügyben a törvényhozók, a riporterek és a többiek is" - írta. Egy másik e-mailben az akkor még csak demokrata jelölt Barack Obama egyik beszédét magasztalta, és arra kérte segítőit, adjanak ki közleményt arról, hogy Obamának mennyire igaza van.

Mint a levelekből kiderül, Palint rendkívül idegesíti, ha az újságírók arról kérdezik, hisz-e a dinoszauruszokban, illetve hogy mindent elkövetett, hogy szoláriumot vegyenek a kormányzói palotába. Sok e-mailben pedig arról panaszkodik, hogy mennyire zavarják a róla terjesztett pletykák és vádaskodások. Egy állítólagos viszonyáról szóló pletyka után arról írt, hogy talán kiszáll miatta: "Gyűlölöm a munkámnak ezt a részét, és néha úgy érzem, hogy nem éri meg csinálni" - írta.

Az e-mailek közzététele előtt, múlt vasárnap Palin a Fox News amerikai hírtévének azt mondta, hogy az e-mailek közül "sok nyilvánvalóan nem a nagyközönség számára íródott". Azt is hozzátette, hogy a levelek publikálásával írásainak egy része "kikerül eredeti kontextusából". A közzététel után Palin politikai mozgalmának kincstárnoka arról beszélt, hogy a levelek egy "nagyon elfoglalt kormányzóról árulkodnak, aki államának vezérigazgatójaként dolgozott".

Sarah Palint 2006-ban választották Alaszka kormányzójává, és 2009 júliusában mondott le, hogy közéleti személyiségként folytassa pályafutását. A politikus rendszeresen megjelenik a Fox News műsoraiban, és családjáról valóságshow-t is forgattak. Palint továbbra is a következő amerikai elnökválasztás egyik lehetséges republikánus jelöltjeként tartják számon, bár hivatalosan még nem jelentette be, hogy indulna az elnöki címért.