Kövér László miatt oktatta ki Orbánt a szlovák miniszterelnök

Ján SLOTA, a kormányzó szélsőségesen nacionalista Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke beszél a szlovák parlament rendkívüli ülésén Pozsonyban, kettős állampolgárság
Vágólapra másolva!
Országa elleni támadásnak minősítette a szlovák kormányfő Kövér László nemrég megjelent nyilatkozatát, amelyben a többi között azt fejtette ki, hogy minden szlovák politikusban van "egy kis Ján Slota".
Vágólapra másolva!

"Kérem, hogy ez a viselkedés soha többé ne ismétlődjön meg, mert ez komoly akadálya a jószomszédi kapcsolatoknak" - jelentette ki Iveta Radicová szlovák miniszterelnök csütörtökön Pozsonyban, a visegrádi kormányfők csúcstalálkozója utáni sajtóértekezleten.

A kormányfő Kövér László magyar házelnök nemrég megjelent interjújára utalt, amely a prágai, illetve a pozsonyi Hospodárské Noviny című gazdasági napilapban jelent meg. Ebben kifejtette, hogy a kormány határon túli magyarokat érintő politikája gondot jelenthet a szlovák politikusoknak, még ha nem is nacionalisták, mint Ján Slota. Úgy fogalmazott, hogy szerinte minden szlovák politikusban van "egy kis Ján Slota".

Kövér nyilatkozatának nagy visszhangja lett Szlovákiában, reagált rá a sajtó, a házelnököt élesen bírálta az ottani ellenzék, most pedig a miniszterelnök is. Iveta Radicová visszautasította Kövér László szavait, és azokat Szlovákia elleni támadásnak minősítette. Egyben felszólította Orbán Viktort, hogy ezt az álláspontot tolmácsolja Magyarországon is.

Orbán súlyosnak nevezte Radicová szavait, és biztosította arról, hogy kormánya mindent megtesz a magyar-szlovák barátság megőrzése érdekében. Az új magyar alaptörvénnyel kapcsolatos kérdésre Orbán azt válaszolta, hogy a magyar alkotmány semmiféle veszélyt nem jelent Szlovákiára.

A visegrádi országok kormányfői szerint a most lezárult szlovák elnökség idején intenzívebbé vált a regionális csoportosulás együttműködése. Iveta Radicová példaként említette, hogy a V4-ek sikeresen érvényesítették álláspontjukat az adóharmonizáció, a nyugdíjreform kérdésében vagy a stabilitási és növekedési paktumban. A pozsonyi csúcstalálkozón Szlovákiától Csehország vette át egy évre a V4-ek elnöki tisztségét.

A szlovák, a lengyel és a cseh vezetők a találkozó utáni sajtótájékoztatón méltatták Magyarország most záruló EU-elnökségét. Orbán Viktor kormányfő köszönetet mondott azért, hogy a visegrádiak segítették a magyar EU-elnökséget, s kifejezte reményét, hogy ezt a támogatást a soros elnökséget átvevő Lengyelország is megkapja.

Orbán külön köszönetet mondott Radicovának, hogy a magyar-szlovák viszonyban olykor felmerülő, illetve meglévő problémák, valamint a Magyarországot ért támadások - például a médiatörvény kapcsán ért támadások - ellenére mindig kiállt Magyarország mellett, és a helyzetet sohasem használta ki Magyarország bírálatára, támadására. "Mindent megteszek annak érdekében, hogy viszonozzuk ezeket a gesztusokat" - hangsúlyozta Orbán.