Hetvenezren voltak két rendszerellenes tüntetéssé fajult szíriai temetésen

Vágólapra másolva!
Jogvédő szervezetek szerint legalább tizenkilenc halottja van a pénteki szíriai tüntetéseknek, több áldozat temetésen spontán tömegdemonstrációk alakultak ki szombaton, egy kelet-szíriai városban két násznép egyesülésével hetvenezres tömeg tüntetett a rendszer ellen.
Vágólapra másolva!

Rendszerellenes tüntetéssé fajult két temetés szombaton a kelet-szíriai Deir-ez-Zór városban, összesen 70 ezer résztvevővel. Két olyan embert temettek el, akiket pénteken öltek meg a tüntetések vérbe fojtása során - közölte a francia hírügynökséggel a Szíriai Emberi Jogok Obszervatóriumának elnöke. A két temetésről elindult a 20, illetve 50 ezer fős gyásznép, és egy ponton egyesült - mondta Rámi Abder-Rahmán. A résztvevők rendszerellenes jelmondatokat kiabáltak - tette hozzá.

Beszámolt arról is, hogy a közép-szíriai Homszban is eltemettek szombaton öt embert, akiket egy előző napi demonstráción öltek meg a biztonsági erők. Több ezer ember vett részt ezen a temetésen is. Volt egy temetés a Damaszkusztól 15 kilométerre északra fekvő Dúmában is. Ott is egy olyan embert kísértek utolsó útjára, aki előző nap lett áldozata a hatósági erőszaknak. A szertartáson részt vevők utána ülősztrájkot tartottak a város fő mecsete előtt - mondta Abder-Rahmán.

A pénteki tüntetéseknek jogvédő szervezetek szerint összesen 19 halálos áldozata volt. A március 15-én kezdődött szíriai tiltakozó mozgalomnak az obszervatórium szerint 1309 halálos áldozata van a civilek és 341 a biztonsági erők körében.

Szíriában 1963 óta van érvényben a rendkívüli állapotot elrendelő törvény, amely diktatórikus visszaélésekre ad lehetőséget - a rendszer belső ellenfeleit rutinszerűen bebörtönzik. Szíria elnöke Bassár el-Aszád 2000 óta vezeti az országot, előtte 30 éven keresztül apja volt hatalmon.