Tévedésből a líbiai felkelőket bombázta a NATO

Füst száll fel az égre egy NATO légi csapást követően a líbiai fővárosban, Tripoliban.
Vágólapra másolva!
Véletlenül líbiai felkelőkre mért csapást a NATO egyik harci gépe csütörtökön Brega környékén. A NATO illetékesei szombaton sajnálatukat fejezték ki az akció miatt, indoklásuk szerint azt hitték, hogy a lebombázott harci járművek veszélyeztetik a civil lakosságot.
Vágólapra másolva!

A NATO egyik harci gépe véletlenül líbiai felkelőkre mért csapást csütörtökön Brega környékén - ismerte el az észak-atlanti szövetség szombaton. Az erről szóló közleménye sajnálatát fejezte ki, hogy a támadásban felkelők vesztették életüket és sebesültek meg. A NATO illetékesei megvizsgálták az egyik légitámadásról szóló beszámolókat, és megállapították, hogy a támadás a felkelők hadoszlopának járműveit érte.

A közlemény szerint a félreértést az okozhatta, hogy a felkelők járművei, köztük harckocsik, egy olyan területen jelentek meg, ahova a Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz hű erők is bevonultak. Úgy tűnt, hogy a harci járművek veszélyt jelentenek a helyi lakosságra, ezért mértek rájuk csapást.