Már nyolc republikánus politikus küzd az elnökjelöltségért

Vágólapra másolva!
Az Obama-kormányzat pekingi nagyköveti posztjáról Barack Obama helyére pályázik Jon Huntsman. Utah állam volt kormányzója a nyolcadik republikánus politikus, aki pártja jelölje lenne a 2012-es elnökválasztáson.
Vágólapra másolva!

Jon Huntsman, Utah állam egykori republikánus kormányzója, az Obama-kormányzat volt pekingi nagykövete New Yorkban jelentette be, hogy hivatalosan versenybe száll az Egyesült Államok elnöki posztjáért. A beszédét a Szabadság-szobornál tartotta meg, ezzel is tisztelgett Ronald Reagan volt amerikai elnök előtt, aki 1980-ban ugyanott indította el kampányát.

Huntsman a nyolcadik republikánus politikus, aki elindul azért, hogy pártjának hivatalos jelöltje legyen a 2012-es elnökválasztáson. A politikus mormon vallású, akárcsak Mitt Romney volt massachusettsi kormányzó, aki a közvélemény-kutatások szerint a legnagyobb támogatottsággal bír az aspiránsok között.

Huntsman körülbelül két hónapja tért vissza Pekingből. Csapata azóta mindent megtett, hogy a motokrosszt, a progresszív rockot és a mexikói konyhát kedvelő volt vezérigazgatót szerény, emberséges jelöltként mutassa be.

A Time című amerikai hetilap szerint azonban kétséges, hogy a republikánus bázis támogatni fog-e egy olyan jelöltet, aki Barack Obama elnöksége alatt vállalt diplomáciai tisztséget.

Huntsman kormányzóként nagyon sikeres és népszerű volt. A 2008-as választásokon a szavazatok 78 százalékát söpörte be.