Tízezer katonát von ki az év végéig Afganisztánból Obama

Vágólapra másolva!
Az év végéig tízezer fővel csökkenti az Afganisztánban szolgálatot teljesítő katonáinak létszámát az Egyesült Államok - jelentette be az amerikai elnök magyar idő szerint csütörtök hajnalban. Az elnök hozzátette, jövő év nyaráig visszahívja a csapaterősítésben részt vevő mind a harmincháromezer katonát.
Vágólapra másolva!

Tízezer fővel csökken az Afganisztánban szolgáló amerikai katonák száma az év végéig - közölte Barack Obama magyar idő szerint csütörtök hajnalban. Jövő év nyaráig harmincháromezer katonát vonnak vissza, akik még a 2009 decemberi csapaterősítéssel érkeztek Afganisztánba. Az amerikai csapatoktól ezután fokozatosan átveszik a biztonsági feladatokat az afgán erők.

Obama azzal indokolta a csapatkivonást, hogy Amerikának sikerült súlyos csapást mérni az al-Kaida vezetésére, és komoly veszteségeket okoztak a táliboknak.

Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár közleményben üdvözölte Barack Obama bejelentését. A tálibok nyomás alatt vannak, az afgán biztonsági erők pedig napról napra erősebbek - közölte Rasmussen.

Az amerikai elnök bejelentése előtt néhány órával David Cameron brit miniszterelnök közölte, teljes mértékben egyetért Obama helyzetértékelésével, vagyis azzal, hogy előrehaladtak a biztonság megteremtésében. Szerinte a csapatleépítés ellenére állandó nyomás alatt lehet tartani az afganisztáni lázadókat. Cameron megismételte, hogy 2015 után brit katonák nem lesznek jelen Afganisztánban.