A csökkenő olajár miatt lehet gyorsabban menni a spanyol autópályákon

Vágólapra másolva!
Visszaállították Spanyolországban az autópályákra érvényes 120 km/órás sebességhatárt, amelyet márciusban csökkentettek le 110 km/órára. A spanyol kormány márciusi lépést az olajárak emelkedésével indokolta és így akarta csökkenteni a járművek fogyasztását. Most azonban a kabinet szerint csökken az olaj ára.
Vágólapra másolva!

Megszüntette Spanyolország a sokak által vitatott, ideiglenes sebességhatár-limitet, amelyet az üzemanyag-fogyasztás csökkentése miatt vezettek be márciusban - írja a BBC. A spanyol kormány most a csökkenő olajárakra hivatkozva visszaállította a csökkentés előtti sebességhatárt, így ismét 120 km/óra a megengedett sebesség a spanyol autópályákon.

"A körülmények megváltoztak, így az intézkedés többé már nem szükséges" - mondta Alfredo Perez Rubalcaba spanyol miniszterelnök-helyettes és azt is hozzátette, hogy bár az alacsonyabb sebességhatár "nagy vitákat" eredményezett, 450 millió eurót spóroltak vele.

A sebesség-határ csökkentése ellen többen is tiltakoztak, köztük Fernando Alonso spanyol Forma-1-es pilóta. A BBC szerint sok spanyol úgy gondolta, azért csökkentették a sebességhatárt 110 km/órára, hogy növeljék a bírságokból származó bevételeket. Egy közvélemény-kutatás szerint a spanyolok 69 százaléka elutasította a sebességhatár-csökkentést.

A BBC szerint az olajárak ingadozását erősen befolyásolják az arab világban zajló forrongások, Spanyolország olajimportjának tizenhárom százaléka pedig Líbiából származik.