Szabadlábra helyeztek egy neves kínai ellenzékit

Vágólapra másolva!
Hu Csiát Szaharov-díjjal tüntették ki korábban, mert szókimondóan bírálta a kínai emberi jogi helyzetet az interneten közzétett írásaiban. Három évet ült kínai börtönben.
Vágólapra másolva!

Szabadlábra helyeztek egy neves kínai ellenzékit: a Szaharov-díjjal kitüntetett Hu Csia (Hu Jia) helyi idő szerint vasárnap hajnalban térhetett vissza családjához a felesége közlése szerint.

Hu Csia csaknem három és fél évet töltött börtönben. Nem sokkal az Európai Parlament emberi jogi albizottságával - még 2007 novemberében - folytatott telefonkonferencia után tartóztatták le, és 2008. április 3-án három és fél éves börtönbüntetésre ítélték, "az államhatalom megdöntésére irányuló izgatás" címén. Egészsége a börtönben megromlott.

Hu felesége - Ceng Csin-jant (Zeng Jinyan) - telefonon tájékoztatta a brit hírügynökséget a férje szabadulásáról, és megértést kért, azt hangsúlyozva, hogy Hu Csia egyelőre nem nyilatkozik a sajtónak.

Hu Csia 2008-ban kapta meg a Szaharov-díjat, az Európai Parlament (EP) emberi jogi kitüntetését. Az EP-döntés indoklásának megfogalmazása szerint "Kína és Tibet elhallgattatott hangjai nevében" kifejtett tevékenységéért részesült a magas elismerésben - alapvetően azért, mert szókimondóan bírálta a kínai emberi jogi helyzetet az interneten közzétett írásaiban.