Holtan találtak egy brit politikust egy angliai fesztivál vécéjében

Vágólapra másolva!
Vasárnap reggel 9-kor holtan találták Christopher Shale-t, David Cameron brit miniszterelnök egyik közeli szövetségesét a Glastonbury Festival egyik mobilvécéjében. A halál okát egyelőre vizsgálják.
Vágólapra másolva!

Holtan találták David Cameron brit miniszterelnök egyik közeli szövetségesét a Glastonbury Festivalon - közölte a Guardian. A férfi holttestét egy mobil vécében találták meg vasárnap reggel 9 óra körül, a színpadoknál elkerített területen.

Christopher Shale a kormányzó Konzervatív Pártnak volt a tagja, a West Oxfordshire választókerületnek volt a vezetője. A BBC szerint Cameron jól ismerte Shale-t, akit barátjának és az egyik legnagylelkűbb ismerősének nevezett.

A rendőrség jelenleg is vizsgálja a halála okát. A Mail on Sunday éppen vasárnapi számában közölt egy olyan stratégiai dokumentumot, amely az újság szerint Shale-től származott. A dokumentum kritikusan fogalmazott a Konzervatív Pártról.

Az angliai fesztivál az egyik legjelentősebb Európában, a BBC szerint 137 ezren vehetnek részt rajta.