Az áramszünetek miatt dühös helyiek gyújtogattak Dakarban

Vágólapra másolva!
Kormányzati irodákat, köztük az országos elektromos művek székházát is felgyújtották Szenegál fővárosában hétfő este helyi lakosok. A dakariakat állítólag az áramkimaradások dühítették fel.
Vágólapra másolva!

Feldühödött lakosok felgyújtottak több középületet, köztük az állami energiaszolgáltató cég (Sénélec) irodáit is Dakraban, Szenegál fővárosában - jelentette az AFP francia hírügynökség.

A helyieket a mind gyakrabban bekövetkező és mind hosszabb ideig tartó áramkimaradások dühítették fel. A Sénélec székházából lángok csaptak ki, és égett a vállalat tulajdonába lévő, a ház udvarán parkoló négy gépkocsi is.

Egy rendőr beszámolója szerint az adóhivatal irodáit is kifosztották és felgyújtották Dakar külvárosában. Szavai szerint "egész Dakar ég". Az AFP tudósítása szerint néhány városrész utcáit kövek és törmelékek borítják, ami arra vall, hogy vandál tüntetések zajlottak, a demonstrálókat azonban már nem látni a köztereken. A biztonsági erők egyelőre nem adtak hírt esetleges sérültekről.

A gyakori áramkimaradások miatti közharag először egy tengerparti városban, Mbourban tört a felszínre (mintegy 80 kilométerre Dakartól), ott a tűzoltók könnygázzal oszlatták fel a tömeget. Az áramszünetek egyre gyakoribb problémát jelentenek az utóbbi hónapokban egész Szenegálban, mely legutóbb egyes területeken két napig tartott.