Száz utas tűnhetett el a volgai hajóbalesetben

Vágólapra másolva!
A rendkívül erős szél okozhatta annak az orosz utasszállító hajónak a tragédiáját, amely vasárnap délután süllyedt el a Volga folyón. Annyi biztos, hogy egy holttestet már találtak, és 77 embert sikerült kimenteni. Egyes források szerint 111 embert keresnek.
Vágólapra másolva!

Csaknem száz eltűnt utas után kutatnak a legfrissebb közlések szerint búváros mentőegységek a Volgán, ahol csaknem 180 emberrel a fedélzetén vasárnap elsüllyedt egy utasszállító hajó az orosz folyó tatárföldi szakaszán, a Kujbisevi víztározónál.

Egyelőre csak annyi bizonyos, hogy egy holttestet már találtak, és legalább 77-en túlélték a vízi balesetet. Korábban csak néhány eltűntről adtak hírt a tömegtájékoztatási eszközök. A Bulgaria nevű - még 1955-ben Csehszlovákiában, a révkomáromi hajógyárban gyártott - hajó a Volga tatárföldi szakaszán, a parttól három kilométerre süllyedt el, egyelőre ismeretlen okból.

Ildar Halikov tatár kormányfő szerint a hajón 142 utas és 33 főnyi személyzet tartózkodott, s a jelenlegi adatok szerint 81 embert sikerült kimenteni. Más források, így a rendkívüli helyzetek minisztériuma 111 eltűnt utast tartott nyilván.

Az orosz válságtárca vasárnap késő este bejelentette, hogy az utaslista, s így az eltűnt személyek száma is további pontosításokra szorul. A hivatalos közlés szerint vasárnap estére csak annyi bizonyos, hogy 77 embert sikerült élve a partra hozni. A kimentett utasokat a Bulgariát az adott útvonalon alig két órával követő Annabella utasszállító hajó hozta Kazanyba.

A Bulgaria tulajdonosa, illetve az azt bérlő turistairoda közlése szerint összesen 188-an voltak a hajón, köztük 148 utas és 40 fős személyzet, de ezek az adatokat a hatóságok szerint még ellenőrizni kell.

A vízben 70 centiméter a látótávolság

A mentőmunkálatok egész éjszaka folytatódni fognak a csaknem 20 méter mélyen a folyó fenekére süllyedt, oldalára dőlt, 72 méter hosszú, dupla fedélzetű Bulgariánál, Szjukejevo település közelében. Az akcióban csaknem kétszáz szakember és 28 különböző gép vesz részt, még Moszkvából is érkeztek mentőbúvárok a helyszínre. A vízben a látótávolság alig 70 centiméter, de a búvárok már rábukkantak a hajóra.

A hajóbalesetről már szemtanúk is beszámoltak, köztük két túlélő, aki úszva maga jutott ki a partra a katasztrófát követően. A kimentetteket fedélzetre vevő Arabella hajó munkatársai e tanúvallomások alapján úgy tájékoztatták az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökséget, hogy a süllyedő hajón nem tudták idejében leengedni a mentőcsónakokat, s mindössze két mentőtutajt sikerült vízre tenni.

A hajóűrben lévő kajütökből az utasok már nem tudtak kijutni, és a Bulgaria kapitánya is odaveszett. A beszámolók szerint a hajóbaleset pillanatában a játékszobában csaknem harminc gyermek tartózkodott, de közülük csak mindössze néhánynak sikerült megmenekülnie.

A szemtanúk azt is állították, hogy a baleset idején két teherhajó is elhaladt a a süllyedő Bulgaria mellett, de semmiféle segítséget nem nyújtottak. E beszámolók szerint a rendkívüli időjárás, az eső és az erős szél - több mint száz kilométer/órás széllökések - okozta a Bulgaria tragédiáját, a hajó mindössze két perc alatt süllyedt el. Az orosz sajtójelentések nem zárják ki, hogy a túlterhelés lehetett az eredeti oka a turistahajó balesetének.