Egy nap alatt tizenegy embert öltek meg Mexikóban a drogkartellek háborújában

Vágólapra másolva!
Több helyszínen is akcióba léptek a bérgyilkosok Mexikóban kedden, négy embert a nyílt utcán lőttek agyon, ötöt egy parkban öltek meg, másik kettőt pedig elhurcoltak, majd végeztek velük. A drogkartellek harcának eddig összesen kilencszáz halottja van.
Vágólapra másolva!

Tizenegy gyilkosságot követtek el egyetlen nap alatt Monterreyben a mexikói drogkartellek háborújában - közölték a mexikói hatóságok. Az észak-mexikói Nuevo León állam fővárosában kedden több helyszínen is akcióba léptek a bérgyilkosok: az északkeleti Francisco Villa negyedben négy embert lőttek agyon a nyílt utcán, Santa Catarina külvárosban az egyik parkban géppisztolyokkal végeztek öt áldozatukkal, egy asszonyt a házából hurcoltak el, hogy néhány utcával odébb fejbe lőjék, és hasonló sorsra jutott egy férfi is.

Monterreyben a város feletti ellenőrzésért a Los Zetas bűnszövetkezet és a Golfo kartell küzd egymással, és az alvilág háborújának eddig csaknem kilencszáz halálos áldozata volt.

Mexikóban hét nagy drogkartell működik, közülük a Los Zetas a legerőszakosabb szervezet, amelynek tagjai katonailag jól kiképzettek és vasfegyelműek.

A kábítószer-csempészet mellett emberrablásokból és üzemanyag lopásából busás jövedelmekhez jutó csoport nevéhez fűződik Mexikó történelmének legkegyetlenebb gyilkosságai közül több is. A kiterjedt mexikói és guatemalai kapcsolatokkal, illetve érdekeltségekkel bíró Los Zetas 2010 márciusáig a Mexikó északi-északkeleti részén működő Golfo kartell részét képezte, és a kettéválás után véres belharc indult a két korábbi szövetséges között az ellenőrzés megszerzéséért a befolyásuk alá tartozó övezetben.