Damaszkuszt is elérte az eddigi legnagyobb szíriai tüntetéshullám

2011.07.16. 13:16

A négy hónapja tartó forrongások során pénteken tüntettek a legtöbben Bassár el-Aszad rezsimje ellen. Az eddig nyugodtabb Damaszkuszban is tüntettek, pénteken legkevesebb 17 ember halt meg a megmozdulások során.

Több tízezer szíriai vett részt a négy hónapja tartó forrongások eddigi legnagyobb tüntetéshullámában pénteken - olvasható a Huffington Post honlapján. A lap Libanonban tartózkodó tudósítói jogvédőkre hivatkozva azt írják, hogy a tömegbe lövő szíriai hatóságok legkevesebb 17 embert öltek meg, és több mint száz ember szenvedett sérüléseket.

Eddig főleg a szegényebb, a fővárostól távolabb eső területeken tüntettek, de a megmozdulások elérték Damaszkuszt is, ahol több ezren vonultak az utcákra. A Huffington Post szerint komoly tüntetések voltak Homszban, Hamában, Latakiában és Daraában.

A Bassár el-Aszad lemondását követelő tüntetéseknek eddig legkevesebb 1600 halottja van. Az elnök is hangoztatja a reformok szükségességét, de az ellenzék nem hajlandó tárgyalni vele, amíg a rendfenntartók lőnek a tüntetőkre.

Ha szeretne többet tudni az arab forrongások által érintett országokról, klikkeljen a térképre! Az egyes országokra kattintva megtudhatja, mit érdemes tudni róluk dióhéjban, mi történt ott eddig, és az miért fontos, mitől lehet érdekes a továbbiakban.