Műszaki hiba miatt leállítanak egy nukleáris reaktort Japánban

Vágólapra másolva!
A hűtési rendszer üzemzavarát jelezték a műszerek az Ohi atomerőműben, ezért a létesítményt üzemeltető cég úgy döntött, kézi vezérléssel leállítják az egyes reaktort. Az Ohi atomerőműben legutóbb öt éve történt komolyabb rendkívüli esemény.
Vágólapra másolva!

Műszaki hiba miatt leállítanak egy nukleáris reaktort az Ohi atomerőműben Japánban, Fukui prefektúrában - jelentette be a létesítményt üzemeltető japán Kansai Electric Power Company. A japán energiatermelő szerint nem történt radioaktív szivárgás. A hűtési rendszer üzemzavarát jelezték a műszerek, ezért döntöttek úgy, hogy kézi vezérléssel hajtják végre az atomerőmű egyes reaktorának leállítását - ez várhatóan közép-európai idő szerint délután két órára fejeződik be.

Japán hírügynökségi jelentések szerint a hűtőfolyadék-tartályban, ahol a vészhelyzetekre szánt tartalékot (bórsavas vizet) tárolják, szombatra virradóra átmenetileg csökkent a nyomás, aminek következtében működésbe lépett a riasztórendszer. Később a nyomás helyreállt, de a szakemberek mégis a reaktor leállítása mellett döntöttek, hogy kiderítsék az üzemzavar okát.

A Tokiótól 350 kilométerre nyugatra fekvő Ohi atomerőműben legutóbb öt éve történt komolyabb rendkívüli esemény, 2006 márciusában az egyik hulladék-feldolgozó épületben megszólalt a tűzjelző. Tüzet nem észleltek, csak némi füstöt, és az ott dolgozókat evakuálták.

A Kansai Electric tizenegy reaktorblokkot üzemeltet három atomerőműben Fukui tartományban, a Japán-tenger partján. Az Ohi atomerőműnek négy nyomott vizes blokkja van, ezeket 1977 és 1992 között helyezték üzembe.

A 2011. március 11-én bekövetkezett pusztító, 9-es erősségű földrengés és az azt követő szökőár súlyosan megrongálta a Fukusima-1 atomerőművet, és ezt követően a Japánban üzemelő 54 nukleáris energiablokk gyakorlatilag kétharmadát leállították.