Borotvahabos támadás érte lehallgatásokat szégyenlő Rupert Murdoch médiacézárt

lehallagtási botrány, News of the World, Rupert Murdoch, London, James és Rupert Murdoch meghallgatása
Vágólapra másolva!
Egy papírtálcával arcon ütötték Rupert Murdoch médiamágnást azon a brit parlamenti meghallgatáson, amelyen a lehallgatási botrányt tárgyalták. A fiával együtt megjelenő Murdoch esetében a legnagyobb kérdés az, hogy mikor szerzett tudomást a visszaélésekről, de a faggatózáson sok újdonság nem derült ki. A keménységéről ismert üzletember visszafogottan viselkedett, és többször elnézést kért a történtekért.
Vágólapra másolva!

Már több mint két órája tartott Rupert Murdoch és fia, James Murdoch parlamenti bizottsági meghallgatása, amikor egy váratlan incidens miatt félbe kellett szakítani. Egy férfi arcon ütötte Rupert Murdochot egy papírtálcával, amelyre borotvahabot fújt, és közben azt kiáltotta, hogy kapzsi. A támadót többek között Murdoch felesége próbálta meg megállítani, aki sikoltva ugrott fel székéről. A férfit - aki a nyilvános meghallgatás hallgatóságának tagja volt - rendőrök vezették el.

Ettől eltekintve higgadt és visszafogott hangnemben zajlott a Nagy-Britanniát megrázó lehallgatási ügyről tartott meghallgatás, amelyet világszerte hatalmas médiaérdeklődés övezett. Rupert Murdoch már az ülés elején közölte, hogy szégyenletesnek tartja, ami az általa vezetett cég tulajdonában álló lapnál, a News of the Worldnél történt, de egyúttal jelezte, hogy nem tartja felelősnek magát a történtekért. A végig lassan és megfontoltan beszélő Murdoch szerint olyan emberek követték el a hibákat, akikben megbízott, de nem nevezte meg konkrétan, hogy kikre gondol.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=jdzfLxzAfrAnOpdZ

Az incidens a meghallgatáson

A lehallgatási botrány már évekkel ezelőtt kirobbant, miután nyilvánosságra került, hogy a News of the World bulvárlap telefonok feltörésével jutott információkhoz. A lap és a kiadó azonban sokáig azt állította, hogy ezek elszigetelt esetek voltak, és a rendőrségi vizsgálat is ezt állapította meg. Július elején azonban kiderült, hogy nemcsak hírességek telefonját törték fel, hanem többek között egy meggyilkolt lányét is. A rendőrség új vizsgálatot indított, és már tíz gyanúsítottat vettek őrizetbe, köztük a lap két egykori főszerkesztőjét.

A Murdoch-meghallgatáson az volt a fő kérdés, hogy a két üzletember mikor szerzett tudomást a visszaélésekről, és hogyan kezelték a helyzetet. James Murdochnak pozíciójánál fogva közelebbi rálátása volt a történtekre, de a képviselők kérdéseire válaszolva azt állította, egészen tavalyig nem volt tudomása arról, hogy széleskörű szabálytalanságok történtek, akkor pedig az elvárásoknak megfelelően a cég a hatóságokhoz fordult. Apja, Rupert Murdoch is legtöbbször azzal válaszolt a konkrét kérdésekre, hogy "nem tudom", de általánosságban beszélt a cégcsoport működéséről.

Forrás: AFP

A nyolcvanéves üzletember még az ülés elején félbeszakította a nála energikusabban, és részletgazdagabban beszélő fiát, hogy közölje: "ez életem legalázatosabb napja". Hozzátette azt is, szégyenletesnek tatja, hogy a meggyilkolt lány telefonját feltörték. Az ülés végén felolvasott egy nyilatkozatot, amelyben közölte, nagyon sajnálja a történteket, bár tudja, hogy ez a sértetteken már nem segít.

Murdoch közölte, hogy az utóbbi években ő az amerikai lapérdekeltségeire koncentrált (a tulajdonába került például a Wall Street Journal), és így nem volt ideje a News of the Worldre, amelynek főszerkesztőjével amúgy is csak ritkán beszélt.

Murdoch után a bizottság meghallgatta a lap volt főszerkesztőjét is, a botrány kirobbanása után őrizetbe vett Rebekah Brooks-ot is. Az óvadék ellen szabadlábon lévő volt főszerkesztő a bizottság előtt azt mondta: ő is "ugyanolyan undorítónak tartja, mint bárki más a teremben, hogy valaki, aki a News of the World alkalmazásában állt, feltörte egy halott gyermek mobiltelefonját." Közölte ugyanakkor: ő erről az esetről két hete hallott először.

Az estébe nyúló meghallgatáson Brooks azt is elmondta: a News of the World ugyanúgy alkalmazott magándetektíveket, mint a vezető brit lapok bármelyike. Hozzátette: főszerkesztői időszaka alatt ő is tudott arról, hogy a lap magándetektíveket foglalkoztatott, a jelenlegi ügy kapcsán ismét a hatóságok látókörébe került Glenn Mulcaire-rel azonban személyesen soha nem találkozott.

Négy éve a News of the World volt udvari tudósítóját, Clive Goodmant és az általa felbérelt Glenn Mulcaire-t több havi börtönre ítélték a királyi család mobiltelefonjainak feltöréséért és lehallgatásáért. A rendőrség most újra elővette Mulcaire dossziéját, és vizsgálja esetleges szerepét más telefonlehallgatási ügyekben.

Brooks keddi meghallgatásának végén közölte: amint mentesül a rendőrségi eljárás által rá kirótt nyilatkozási korlátozások alól, szeretné, ha a parlamenti bizottság ismét meghívná, és akkor "teljesebb" válaszokat tud adni a felmerült állításokra és gyanúsításokra.

Forrás: AFP/Parbul
Apa és fia

A botrány már eddig is okozott károkat a Murdoch-család által vezetett, de többségében befektetők tulajdonában álló globális cégcsoportnak. Bezárták a News of the Worldöt, amely a legnépszerűbb vasárnapi bulvárlap volt Nagy-Britanniában. Ennek ugyan a pénzügyi jelentősége csekély az óriáscég számára, az azonban már súlyosabb csapás, hogy a brit politikai pártok nyomására rákényszerült, hogy visszavonja a BSkyB televízió teljes felvásárlására vonatkozó tervét

Az ügy további alakulása így hatással lehet arra, hogy a Murdoch-család tovább igazgathatja-e a médiavállalatot. A Bloomberg hírügynökség kedden már arról számolt be névtelen forrásokra hivatkozva, hogy a cégnél felmerült az is, Rupert Murdochot megfosztják a vezérigazgatói poszttól, amelyet Chase Carey ügyvezető foglalna el. Murdoch így csak a cég elnöki tisztét tölthetné be, és a napi irányítás kikerülne a kezéből. A Bloomberg tudomása szerint a döntés függ attól, hogyan szerepel Murdoch a keddi meghallgatáson.

A lehallgatási botránynak politikai következményei is vannak, elsősorban David Cameron miniszterelnök számára, aki kommunikációs tanácsadóként alkalmazta Andrew Coulsont, aki a lehallgatási botrány kirobbanásakor a News of the World szerkesztője volt. Cameron baráti viszonyt ápolt a lapot korábban vezető Rebekah Brooksszal, aki Coulsonnal együtt gyanúsítottja az ügynek. Az ellenzéki Munkáspárt - amelynek korábbi vezetői szintén közeli kapcsolatban voltak a Murdoch-birodalommal - emiatt Cameron távozását követeli. Szerdán rendkívüli parlamenti ülést tartanak, ahol felszólal a miniszerelnök, és várhatóan az ellenzéki képviselők kérdéseket is tehetnek fel neki.