[origo] nagyvilág>
Törökország befagyasztja kapcsolatait az EU-val a ciprusi elnökség idején
MTI|[origo]|2011. 07. 19., 11:26|Utolsó módosítás:2011. 07. 19., 12:02|Nem ismeri el Ciprust, ezért nem is tárgyal az Európai Unióval Törökország, amíg az EU elnöki posztját a szigetország tölti majd be 2012 második felében. Erről a török kormányfő, Recep Tayyip Erdogan beszélt egy interjúban kedden.
A török kormány arra készül, hogy a ciprusi EU-elnökség ideje alatt befagyasztja kapcsolatait az integrációs szervezettel - derül ki a török kormányfő keddi nyilatkozatából.
A Milliyet című újságnak adott interjúban Recep Tayyip Erdogan leszögezte: hazája semmilyen módon nem tárgyal az Európai Unióval, amíg annak soros elnökségét Ciprus tölti be 2012 második félévében.
"Nem tárgyalunk egy olyan állam képviselőivel, amelyet nem ismerünk el" - tette hozzá. Erdogan kedden Ciprus északi - török megszállás alatt álló - részére utazik, hogy részt vegyen az 1974. július 20-i invázió évfordulójáról rendezendő megemlékezésen.
A földközi-tengeri sziget 37 éve megosztott. Görögök lakta déli része 2004 óta tagja az Európai Uniónak, és széles körű nemzetközi elismerést élvez. A török lakosságú északi részt, amelyen az 1974-es invázió után kikiáltották az Észak-Ciprusi Török Köztársaságot, egyedül Ankara ismeri el. A vonatkozó ENSZ-határozatok ismételten felszólítottak egy "két népcsoportból és két övezetből" álló szövetségi állam megalakítására, a ciprusi törökök vezetői viszont csak két állam konföderációjáról hajlandók egyezkedni.
A Milliyetnek adott interjúból kitűnt, hogy Ankara minden korábbinál kevésbé hajlik megegyezésre a ciprusi kérdésben. A török miniszterelnök hangsúlyozta: szóba sem jöhet, hogy kormánya "szívességeket tegyen Ciprusnak. Tettünk már elég szívességet. Ezentúl csak a pozitív kezdeményezésekre fogunk válaszolni."
Emlékeztetett arra, hogy a 2004-es ENSZ-terv, amelyet a ciprusi törökök elfogadtak, a görög ciprióták viszont elutasítottak, a sziget északi részén fekvő Güzelyurt várost a görögöknek ítélte volna. Ma már erről szó sem lehet - tette hozzá Erdogan, egyben kizárva a szigeten állomásozó török katonák (mintegy 35 ezer fő) kivonását, amelyre pedig Ankara 2004-ben még hajlandónak mutatkozott. "Mindent újra kell tárgyalni" - hangoztatta a török kormányfő.
Néhány hete még közel volt a megegyezés
A ciprusi EU-elnökség akkor lenne legitim, ha az egész szigetet, egy "új államot" képviselne - mondta Ahmet Davutoglu török külügyminiszter július elején.
Erre válaszul a ciprusi kormány szóvivője kijelentette: Törökországon és a ciprusi törökökön, "a török fél együttműködésén" múlik hogy Ciprus már egyesített országként veszi-e majd át az elnökséget. "Ha ez nem sikerül, akkor a felelősség ezért az övék" - mondta Sztefanosz Sztefanou.
Davutoglu, miután járt a sziget török részében, és tárgyalást folytatott az Észak-ciprusi Török Köztársaság elnökével, Dervis Erogluval, azt mondta, a jövő évi soros elnökségig megoldásnak kellene születnie, mert rombolja az európai értékeket, ha az egyik fél ki van rekesztve, a másik pedig képviseli az egész szigetet. Szerinte az említett cél érdekében a két félnek még az év vége előtt meg kellene állapodnia, és 2012 elején népszavazást kell rendezni. A ciprusi EU-elnökség központja Nicosia lesz.
Címlapsztori»
Ahol a gyalogos nem ember
Miért lesz a kedves amerikaiból dühöngő őrült, ha autóba ül? Miért gyanús, aki busszal jár? Vége lesz-e valaha az autózás iránti szerelemnek? Ismerkedjen meg az amerikai ...
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Mentőexpedíció indul Erőss Zsoltékért
- Továbbra sincs hír a magyar hegymászókról
Ahol a gyalogos nem ember
Miért lesz a kedves amerikaiból dühöngő őrült, ha autóba ül? Miért gyanús, aki busszal jár? Vége lesz-e valaha az autózás iránti szerelemnek? Ismerkedjen meg az amerikai ...
Fel se tűnt a mariknak Putyin újabb tőrdöfése
Egy újabb lépés lehet a nemzethalál felé vezető úton az új orosz oktatási törvény, amely néhány szakértő szerint alapjaiban fenyegeti az Oroszországban élő kisebbségek, ...
Megértést vár a magzatokat trancsírozó orvos
Macskaszaros, undorító klinikáján végzett veszélyes abortuszokat kozmetikus felesége segítségével dr. Kermit Baron Gosnell. A philadelphiai doktor úgy vélte, ...
Rongyrázó kishalakon bukott el a világ legnagyobb bankrablása
Minden korábbi rekordot megdöntöttek azok a kiberbűnözők, akik egy tavaly decemberi és egy idén februári akcióban összesen 45 millió dollárt loptak el két közel-keleti ...
Ennyi volt Obama?
Alig több mint száz nappal ezelőtt kezdte meg második ciklusát Barack Obama, de sokan már a politikai nekrológját írják. Tényleg elszenvedett néhány csúfos kudarcot, de ...
A rezsiköltség vezeti válaszúthoz az EU legnyomorultabb országát
A villanyszámla az egekbe szökik, a fizetések a béka feneke alatt vannak, az állami megrendeléseket mutyik közepette osztják a csókosoknak, és mindig ismerni kell ...
Kisgyerek a cukorkaboltban
Michael Misick csóróként lett főminiszter, de hamar beleszokott a nagyvilági életbe. A karibi luxuparadicsom, Turks- és Caicos-szigetek egykori miniszterelnöke több ...
A leggonoszabb emberek a világon
A drogkirály, aki olajoshordóban süti meg az ellenfeleit, a tudós, aki tömegpusztító fegyveren ügyködik, a terrorista, aki pusztító támadások mögött áll, az elnök, aki a ...
Nem menekülünk semmitől
Él egy kis közösség a második legnagyobb görög szigeten. Tagjai hátat fordítottak a modern társadalomnak, jurtába költöztek, igyekeznek önellátókká válni. Maguk termelik ...
Lefejezték az albán drogmaffiát
Szereti az autókat és az ingatlanokat, engedély nélkül épített szállodát. A rendőrség szerint az övé az egyik legerősebb regionális bűnszervezet, de csak egyszerű ...
Babaarcú király vet véget a nőuralomnak
Egy modern apuka váltja keddtől minden holland nagymamáját. Az alkotmányos királyságnak három királynő és 123 év után lesz újra férfi uralkodója. Vajon elfogadják a ...
Beindult a nyerészkedés az új influenzával
Rendkívül hatékonyan terjed az az influenzavírus, amely Kínában ütötte fel a fejét márciusban. A kínai hatóságok próbálják megakadályozni, hogy az országon kívülre is ...
Kik nézik szúrós szemmel Orbánt?
Mosolyszünet kezdődött az Egyesült Államokkal, összebalhéztunk Romániával, a németek és az osztrákok is szúrós szemmel néznek Magyarországra. Az Orbán-kormány három év ...
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Mentőexpedíció indul Erőss Zsoltékért
- Továbbra sincs hír a magyar hegymászókról
- Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
- Kerényi lebuzizta Alföldi színházát
- Orbán az elefánt a porcelánboltban
- Kilencven trafik egy bajai lakásban
- Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik
- Újabb sorozatgyilkos mehet haza
- Négy fideszes nem szavazta meg a trafiktörvény módosítását
- Megölte az FBI a bostoni robbantó barátját
- Fújdogál Orbán keleti szele
- A kormány alkut kínálna Brüsszelnek
- Hiába védte magát kamerákkal a régóta keresett bűnöző
- BAT: A nemzeti trafikok elviszik a pénzünket
- Öt év börtönre ítéltek egy jósnőt
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkuldj, járj jól! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Ellentétek, háttéralkuk, kiszorítás - három éve vezeti az MSZP-t Mesterházy Attila.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Lego Chima játékok
A LEGO saját tervezésű akciófigurái -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Hajóutak 73.000 Ft / fő / 7 éjtől
Mediterrán hajóutak elérhető áron. -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet!
Hirdetés
- 30
- 20
- 10

![Forrás: [origo]](http://static2.origos.hu/i/1304/2013042650.jpg)
![Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/1305/2013052132.jpg)