Halálos áldozatai is vannak a földrengésnek Kirgizisztán és Üzbegisztán határán

Vágólapra másolva!
Tizenhárman meghaltak, legkevesebb nyolcvanan megsérültek Üzbegisztánban a Fergánai-medencét megrázó, 6,2-es erősségű hajnali földrengésben.
Vágólapra másolva!

Erős földrengés rázta meg szerda hajnalban Kirgizisztán és Üzbegisztán határvidékét, a sűrűn lakott Fergánai-medencét. Tizenhárman meghaltak, legkevesebb nyolcvanan megsérültek Üzbegisztánban.

A 6,2-es erősségű földmozgás hatására megremegtek az épületek a térségben, és az emberek ijedtükben kiszaladtak házukból, lakásukból. A rengés középpontját az üzbegisztáni Fergána várostól 42 kilométerre délnyugatra, 9,2 kilométeres mélységben lokalizálta az amerikai földtani intézet (USGS).

Az elsődleges adatok szerint tizenhárman vesztették életüket az összeomlott házakban az üzbegisztáni rendkívüli helyzetek minisztériumának adatai szerint. Nyolcvanhat sérültet láttak el, 35 embert kórházba szállítottak.

Az AFP francia hírügynökségnek a kirgizisztáni Os város egyik lakója azt mondta, a rengés 40 másodpercig tartott. Egy orosz hírügynökség szerint a rengést még annak középpontjától 300 kilométerre délnyugatra, a tádzsik fővárosban, Dusanbéban is érezni lehetett.

Közép-Ázsia legsűrűbben lakott területén, a pamut- és selyemtermeléséről nevezetes Fergánai-medencén osztozik Üzbegisztán, Tádzsikisztán és Kirgizisztán, amelyeket egy szovjet időkből örökölt, bonyolult határrendszer választ el egymástól. A medence legnagyobb része Üzbegisztán területén van.