Részben leálltak a buszok, metrók és vonatok Olaszországban

Vágólapra másolva!
A négy éve lejárt kollektív szerződések megújításáért kezdtek egynapos sztrájkba Olaszország nagyvárosaiban a közlekedési dolgozók. Komoly fennakadásokra kell számítani a vasúti, a busz- és metróközlekedésben is.
Vágólapra másolva!

Egynapos közlekedési sztrájkba kezdtek pénteken Olaszországban a közlekedési szakszervezetek. Az ellen tiltakoznak, hogy hosszú idő óta nincs érdemi haladás a kollektív szerződések megújításában.

Rómában, Milánóban és más olasz nagyvárosokban a közlekedési cégek minimális szolgáltatást garantálnak a pénteki csúcsforgalom idején. Az olasz vasút a nagy távolságon közlekedő vonatok kétharmadát üzemelteti, ugyanakkor a városok környékéről vonattal bejáró ingázók komoly fennakadásokkal számolhatnak, és ugyanez várható a városi busz- és a metróközlekedésben.

A szakszervezetek szerint a közlekedési cégek vezetése eddig nem tárgyalt érdemben a négy éve lejárt szerződések megújításáról. Ennek hiányában pedig elmaradtak a béremelések is, és ez a jelenlegi infláció mellett elértékteleníti a béreket - állítják a szakszervezetek.

A MÁV Zrt. kommunikációs osztályán az [origo]-nak azt mondták, a délután 17.05 perckor a Keleti pályaudvarról Velencébe induló vonat utasai késésekre számíthatnak, egyéb járatokat nem érint a pénteki sztrájk.