Rendőrségi források szerint nem találtak drogot Amy Winehouse lakásán

meghalt Amy Winehouse énekesnő
Vágólapra másolva!
A The Sun című brit bulvárlap rendőrségi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy nem találtak kábítószert vagy annak használatára utaló jeleket a szombaton elhunyt Amy Winehouse lakásán. A mentők szerint a 27 éves énekesnő több órája halott lehetett, amikor rátaláltak a holttestére észak-londoni luxuslakásában. A halottkém hétfőn hivatalosan is megerősítette, hogy semmilyen gyanús körülményt nem találtak az énekesnő halálával összefüggésben.
Vágólapra másolva!

Amy Winehouse hat órán át feküdhetett holtan camdeni otthonában, mielőtt rátaláltak - írja rendőrségi forrásokra hivatkozva a The Sun című brit bulvárlap. A 27 éves énekesnő szombat délelőtt tíz órakor beszélt utoljára egyik testőrével, majd délután négy órakor találtak rá a holttestére észak-londoni luxuslakásában. A mentők szerint a sztár már órákkal az előtt meghalt, hogy rátaláltak.

Amy Winehouse-t a halála előtti napon, pénteken este vizsgálta meg utoljára az orvosa, és mindent rendben talált az énekesnőnél, akinek az állapotát egyébként rendszeresen figyelték, miután alkohol- és drogproblémái miatt legyengült a szervezete. A bulvárlap forrásai szerint az "orvos kielégítőnek találta az állapotát. Amikor a péntek esti vizsgálat után elhagyta az énekesnő lakását, nem talált semmilyen aggodalomra okot adó jelet."

Az énekesnő halálának pontos okát egyelőre nem lehet tudni, a rendőrség a toxikológiai vizsgálatok eredményét várja, a tesztek elvégzése azonban hetekbe is beletelhet. A halottkém hétfőn hivatalosan is megerősítette, hogy nem merültek fel gyanús körülmények Amy Winehouse halálával összefüggésben - írja az AP hírügynökség.

Vasárnap többen azt állították, hogy a halála előtti órákban Amy Winehouse kokaint, ketamint és ecstasy tablettákat vásárolt, családja azonban ezt képtelenségnek tartja. Egy rendőrségi forrás is ezt erősítette meg, aki a bulvárlapnak elmondta, hogy nem voltak kábítószerre vagy kábítószerezésre utaló jelek a háromemeletes, kétmillió fontot érő házban.

"Nem voltak üres üvegek, fecskendők vagy más, kábítószer-fogyasztáshoz szükséges kellékek. Annak sincs nyoma, hogy hányt volna" - nyilatkozta egy mentős a Sunnak. Szóvivője szerint Amy Winehouse egyedül halt meg, az ágyában.

Egyelőre nem tudni, mi okozta a 27 éves énekesnő halálát, erre csak a boncolás eredményei fognak választ adni. Amy Winehouse-t várhatóan zsidó szertartás szerint fogják eltemetni, de erre csak akkor kerülhet sor, ha megvannak a boncolási eredmények.