Hússzor annyit keres egy fehér amerikai család, mint egy fekete

Vágólapra másolva!
A gazdasági válság hatására tizenöt év alatt a korábbi háromszorosára nőtt a "vagyoni szakadék" a fehérek és feketék között az Egyesült Államokban.
Vágólapra másolva!

Amióta 1984-ben elkezdték összehasonlítani az Egyesült Államokban a fehérek és a különböző közösségek anyagi helyzetére vonatkozó adatokat, sosem találtak még akkora különbségeket, mint a legutóbbi felmérésnél. Az amerikai statisztikai hivatal adatai szerint 2009-ben az fehér amerikai családok átlagos bevétele 113 149 ezer dollár volt, míg a spanyol ajkúaknál 6325, a feketéknél pedig 5677.

Ez azt jelenti, hogy az átlagos fehér családnak hússzor nagyobb jövedelme van, mint egy feketének, és tizennyolcszor nagyobb, mint egy spanyol ajkúnak.

Az első adat ismertetésekor, 1984-ben az arány nagyjából tizenkettő volt az egyhez, emlékeztet a BBC brit közszolgálati médium, 1995-ben azonban csak hétszeres szorzót mutattak ki.