Lemondott a ciprusi kormány a katonai támaszponton történt robbanás miatt

Vágólapra másolva!
Napokon belül átalakíthatják a ciprusi kabinetet, miután lemondott a kormány csütörtökön. A július közepén, egy katonai támaszponton történt robbanás óta ezrek követelték a kormány lemondását.
Vágólapra másolva!

Lemondott a ciprusi kormány csütörtökön, hogy átalakíthatóvá váljon a kabinet. Az ülést Dimítrisz Hrisztófiasz elnök hívta össze, aki arra kérte a kabinet tagjait, hogy mindannyian nyújtsák be lemondásukat a minisztertanács gyökeres átalakítása érdekében.

Erre súlyos belpolitikai válság közepette került sor, miután július 12-én egy katonai támaszponton több mint kétezer tonna lőpor és lőszer robbant fel, 13 ember halálát okozva és megbénítva az ország legnagyobb elektromos erőművét. Ezrek vonultak az utcára a kormány menesztését követelve. A 11 miniszter ugyan benyújtotta lemondását, mégis a helyükön maradnak mindaddig, amíg az elkövetkező napokban új kormány nem jön létre.

Az eddigi koalíciónak tagja volt a kommunista Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártja (Hrisztófiasz pártja) és a jobbközép Demokrata Párt. Dimítrisz Hrisztófiasz a maga részéről közölte a sajtóval, hogy nem áll szándékában lemondani. "Az emberek választottak meg, és nekik tartozom elszámolással, nem a médiának" - válaszolta sajtóértekezletén egy kérdésre.

Ciprus elnöki köztársaság, amelynek államfője egyben a kormány vezetője is. A kormányalakítással kapcsolatos valamennyi kérdés az elnök hatáskörébe tartozik. A Moody's hitelminősítő szerdán két fokozattal, A2-ről Baa1-re rontotta a ciprusi államkötvények osztályzatát. A korábbi besorolás az elsőrendű kategóriában volt, az új a befektetésre még óvatosan ajánlható szinten van. Az új osztályzat kilátása negatív.