Sorban állnak az önfényező gyilkosok a zimbabwei hóhér posztjáért

Vágólapra másolva!
Jelentkezők százai kezdtek versengésbe Zimbabwében, hogy hóhérként állhassanak az állam szolgálatába, miután elterjedt a pletyka, hogy a kormány hat éve nem talál megfelelő munkaerőt az akasztások elvégzésére. Volt, aki életrajzában azzal érvelt, hogy profi gyilkosként ő a legmegfelelőbb a posztra, de végül kiderült, hogy a hóhér posztja mégsem üresedett meg.
Vágólapra másolva!

Több száz jelentkező árasztotta el önéletrajzával egy hét alatt a zimbabwei igazságügyi minisztériumot, hogy akasztó hóhérnak jelentkezzen - írja a Daily Nation című kenyai napilap. Az újság tudósítója szerint az emberek azután kezdtek tolongani a munkáért, hogy elterjedt a pletyka: a közép-afrikai ország kormánya 2005 óta nem képes megfelelő hóhért szerződtetni.

Egy hete helyi tudósítások arról számoltak be, hogy 55 halálra ítélt rostokol zimbabwei halálsorokon, némelyikük immár 13 éve, de a kivégzésüket nem tudják elvégezni, mert nincs, aki felakassza őket. Néhány szenátor a beszámolók szerint azzal vádolta a kormányt, hogy nem tett meg mindent az állás betöltéséért, a megfelelő jelölt felkutatásáért. Az igazságügyi minisztérium azonban pár nappal később cáfolta a vádakat: szerinte nem a hóhér hiányzik az akasztásokhoz, hanem a megfelelő dokumentumok.

Maxwell Ranga, a minisztérium eljáró államtitkára az állami kézben lévő zimbabwei Herald lapnak kijelentette, hogy nincs semmiféle megüresedés a hóhéri munkakörben. "A kormány tartja vissza azokat az iratokat, amelyeket megküldtünk nekik az 55 elítélt ügyében" - mondta. Az államtitkár szerint Robert Mugabe elnök kormánya szándékosan halogatja a kivégzéseket, mert az ország készülő új alkotmánya valószínűleg már nem fogja engedélyezni a halálbüntetést.

Ez azonban nem gátolja meg a jelentkezőket, hogy hóhéri szolgálataikat tömegesen ajánlják fel a kormánynak. "Teljesen megdöbbentem, hogy több állampolgár is hóhérként akar dolgozni, néhány jelentkező félelmetes beadványokat írt, mások pedig egyszerűen beismerték, hogy gyilkosok" - nyilatkozta Maxwell Ranga. Az államtitkár szerint egyes jelentkezők azzal érveltek, hogy nagyon jól ölnek, és ezért mindenképpen őket lenne érdemes kiválasztani a posztra.

Az Afrika középső részén található Zimbabwében Robert Mugabe elnök tíz éve nem nyert választást, mégis hatalomban van. Az ország vezetői annyira félnek saját állampolgáraiktól, hogy csak azért is letartóztatnak valakit, ha megvitatja bárkivel a forrongó arab országokban történt eseményeket. A zimbabwei börtönökben embertelen körülmények uralkodnak, az országot pedig nemrég hatalmas infláció sújtotta (Minderről egy zimbabwei ellenzéki aktivistával készített interjúnkban, itt olvashat részletesen).