Családja elől is bujkál a Mexikóban őrizetbe vett magyar nő

Vágólapra másolva!
Gondoskodó anyaként és veszélyes bűnözőként is felbukkan egy mexikó kisvárossal foglalkozó fórumon az a magyar nő, akit két hete fogott el a mexikói rendőrség egy drogkartell elleni akció során. A konzul már többször járt nála, de a mexikói hatóságok még mindig nem árulják el, hogy mivel gyanúsítják, mert a nyomozás titkos. A Külügyminisztérium szerint a nő külön kérte, hogy még családját se értesítsék arról, mi történt vele Mexikóban.
Vágólapra másolva!

Titkolózás övezi Mexikóban annak a magyar nőnek az ügyét, akit július közepén egy drogkartell elleni rajtaütés során vettek őrizetbe a helyi hatóságok. Az [origo]-nak a Külügyminisztérium és a mexikói hatóságok is megerősítették, hogy az elfogott nő magyar állampolgár, és hogy őrizetbe vették. Ügyét figyelemmel kíséri a mexikóvárosi magyar nagykövetség, és egyre több nehezen ellenőrizhető szóbeszéd jelenik meg róla egy helyi fórumon.

A Cristina (Krisztina?) keresztnevű, magát magyar állampolgárnak valló harmincéves nőt július 12-én fogták el a mexikói rendőrség kommandósai az ország délnyugati tengerpartján található üdülővárosban, Puerto Escondidóban.

Az akcióban a kegyetlenségéről ismert drogkartell, a Los Zetas 13 feltételezett tagját vették őrizetbe. Az általuk fenntartott "biztonságos házban" hatalmas fegyverarzenált foglaltak le. Az ügyről beszámoló lapok szerint a magyar nőnek vezető szerepe lehetett a kartell helyi szervezetében, valószínűleg ő szervezte azt a nőkből álló csapatot, amely a város utcáin és az éjszakai bárokban terjesztett kábítószert (erről itt olvashat bővebben).

"A magyar nővel jelenleg a SIEDO, (a mexikói igazságügyi minisztérium szervezett bűnözés elleni különleges ügyészi alosztálya) foglalkozik" - közölte az [origo] kérdésére Adriana Pérez, a mexikói főügyészség sajtóosztályának vezetője. Az ügyészség szerint a nő elfogása óta őrizetben van, amelyet azért rendeltek el, hogy a hatóságok ki tudják hallgatni. Az eljárás során Adriana Pérez szerint a magyar nagykövetség munkatársai segítik a gyanúsítottat.

Titoktartást kért az elfogott magyar nő

"Mexikóban valóban fogva tartanak egy magyar állampolgárt, akivel a magyar konzul folyamatos kapcsolatban áll" - erősítette meg a Külügyminisztérium sajtóosztálya is. A külügy tájékoztatása szerint a konzul péntekig hét alkalommal találkozott a letartóztatott magyarral, és megadja neki "a szükséges és lehetséges" támogatást, segítséget. A magyar nő védelmét helyi ügyvéd látja el - közölte a minisztérium.

Az ügy részleteiről továbbra is hallgat a mexikói ügyészség és a magyar Külügyminisztérium. Adriana Pérez közölte, hogy a nyomozás titkossága miatt nem adhatnak ki további információkat. Pataki Eszter, a Külügyminisztérium sajtóosztályának vezetője pedig az [origo]-nak azt mondta, hogy "az adatvédelmi szabályok alapján, tiszteletben tartva az érintett magyar állampolgár kérését és személyiségi jogait", nem adhatnak tájékoztatást az ügy részleteiről. Pataki szerint a magyar nő nyomatékosan kérte a mexikói magyar konzulátus munkatársait, hogy még a családját se tájékoztassák az ügyről.

Forrás: AFP/Martin Gonzalez
A banda egyik főnöke az elfogáskor

Egy Puerto Escondidóval foglalkozó mexikói fórumon ugyanakkor több hozzászóló is szóba hozta a letartóztatását, hozzászólásaikból pedig arra lehet következtetni, hogy személyesen is ismerték. Egy sanderssurf felhasználónévvel regisztrált fórumozó például azt írta róla, hogy a magyar nő "nagyon jó csaj" volt.

A fórumozó meglehetősen sötét képet fest a nőről: sanderssurf azt írja, hogy Cristina titokban dolgozott a Los Zetas kartellnek, és az ő feladata volt, hogy információt gyűjtsön a környék éjszakai klubjainak pénzügyi tevékenységéről. A fórumozó szerint Mexikóvárosban képezték ki, és Puerto Escondidóba küldték dolgozni. "Nagyon veszélyes kisasszony" - írta róla.

Még a végén bekopognak hozzá

Egy másik, KOTS néven regisztrált fórumozó ugyanezen az oldalon azt állította, hogy a nő prostituált, sanderssurf szerint azonban inkább profi bűnözőnek lehetne leírni. A fórumozó szerint a magyar nő az ő egyik barátját is megfenyegette: "Azt mondta neki, hogy legyen nagyon óvatos, mert ha a Los Zetas megtudja, milyen szép előleget kapott [a következő szállítmányáért], még a végén bekopognak hozzá".

A Puerto Escondidó-i fórumon azonban nem mindenki látja ilyen negatívan a magyar nőt. Egy másik fórumozó szerint nem kellene becsmérelni ezt a "kedves lányt", de volt olyan is, aki így vette védelmébe: "én találkoztam a fiatal hölggyel, és csak egy édes, szerető, gondoskodó édesanyát láttam egy gyönyörű babával".

Forrás: AFP/Guillermo Granados
A lefoglalt arzenál

A fórumozó, aki csak "Krista" becenéven emlegette a nőt, azt is írta, hogy a gyerekről egy híradás sem tett említést, és azon aggódott, hogy mi lesz vele, miután az anyját elvitték a rendőrök. A férfi a fórumozók segítségét kérte, hogy segítsenek felvenni a kapcsolatot a nő Magyarországon élő családjával, mert "egy ártatlan gyerek is belekeveredett ebbe az ügybe".

A nő családját a fórumon mások is emlegetik, azt boncolgatva, hogy vajon a szüleit értesítették-e az elfogásáról. A sanderssurf nevű fórumozó azonban azt írja, "nem valószínű, hogy egy emberrablókkal és drogkereskedőkkel dolgozó magyar prostituált szüleinek az értesítése túl sok ember teendői között szerepelne".

Az [origo] a Külügyminisztérium segítségével megpróbálta felvenni a kapcsolatot a magyar nő mexikói ügyvédjével, hogy a fórumon elhangzott állításokra reagálhasson, az ügyvédet azonban péntek estig nem sikerült elérnünk.