Bíróság elé vinné a srebrenicai mészárlás többi felelősét is a hágai főügyész

Vágólapra másolva!
A hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze szerint aggasztó, hogy sokan ma is tagadják a srebrenicai mészárlás méreteit. Serge Brammertz egy belgrádi lapnak arról is beszélt, hogy az igazságszolgáltatás elé kell állítani az alacsonyabb szinten parancsnoki szerepet betöltő tetteseket is. Éppen az interjú megjelenésének napján döntött arról egy jeruzsálemi bíróság, hogy kiad Szarajevónak egy boszniai szerb férfit, aki a vád szerint tagja volt az egyik kivégzőosztagnak.
Vágólapra másolva!

Az igazságszolgáltatás elé kell állítani a srebrenicai mészárlás számos olyan tettesét, akik alacsonyabb szinten töltöttek be parancsnoki tisztségeket - mondta egy belgrádi lapnak adott interjújában a hágai főügyész. Serge Brammertz a hétfői Blic című lapban megjelent írásban arról is beszélt, hogy ki kell deríteni, kik rejtegették 16 éven keresztül Ratko Mladicot, a boszniai szerbek népirtással és más bűnökkel vádolt volt katonai főparancsnokát.

A hágai főügyész a lapnak elmondta, hogy Ratko Mladic fölött a Bosznia-Hercegovinában elkövetett bűncselekmények miatti egyéni felelősség alapján fognak ítélkezni, de úgy véli, kulcsfontosságú, hogy a volt Jugoszlávia helyén létrejött országokban a hágai Nemzetközi Törvényszék mandátumának a lejárta után is folytatódjék az ilyen jellegű munka. "Rájuk hárul a feladat, hogy az igazságszolgáltatás elé állítsák a srebrenicai mészárlás számos olyan tettesét, akik alacsonyabb szinten töltöttek be parancsnoki tisztségeket" - fűzte hozzá.

Arra a kérdésre: vajon napvilágra kerül-e a teljes igazság Srebrenicával kapcsolatosan, ha megkezdődik Ratko Mladic pere, Brammertz azt válaszolta: "Aggasztó, hogy egyesek még ma is elvitatják, mi több, tagadják a srebrenicai bűncselekmények teljes méreteit."

Brammertz elmondta azt is, hogy "kérték a szerb hatóságokat, nyomozzák ki, hogy ki mindenki vett részt az olyan - akkor még szökésben levő - vádlottak rejtegetésében és segítésében, mint Mladic, Karadzic és Hadzic". "Szerbia nyilatkozatban vállalta a bújtatók felderítését és üldözését" - tette hozzá a hágai főügyész.

Izraelben jóváhagyták egy körözött boszniai szerb kiadását Szarajevónak

Egy jeruzsálemi bíróság jóváhagyta hétfőn egy háborús bűnök miatt körözött boszniai szerb kiadását Szarajevónak. Aleksander Cvetkovic Izraelbe nősült, és megkapta az állampolgárságot is. Januárban tartóztatták le egy boszniai kiadatási kérelem következtében. A vád szerint egy kivégzőosztag tagja volt, amely 1000-1200 bosnyákot ölt meg 1995 júliusában Branjevóban. A vérengzés a srebrenicai mészárlás része volt, amelyben szerb katonák 8 ezer bosnyák férfit és fiút gyilkoltak le. Cvetkovic védője a fellebbezést fontolgatja. Ha erre nem kerül sor vagy nem sikerül, a férfit 60 napon belül Szarajevóba küldik.