Már az arab országok is bírálják a damaszkuszi kormány véres akcióit

Vágólapra másolva!
Szaúd-Arábia visszahívta damaszkuszi nagykövetét, a szaúdi uralkodó pedig a vérontás azonnali leállítására szólította fel a szíriai hatóságokat. A közel-keleti forrongások kirobbanása óta ez volt a legélesebb bírálat, amelyet Szaúd-Arábia arab országnak címzett.
Vágólapra másolva!

Abdallah szaúdi király a vérontás azonnali leállítására szólította fel Szíriát, és visszahívta országa damaszkuszi nagykövetét. "Szaúd-Arábiának elfogadhatatlan az, ami Szíriában zajlik" - közölte a szaúdi király, aki szerint Damaszkusznak "bölcsen meg kell fontolnia, hogy mit tesz, még mielőtt túl késő lenne", és valós reformokat kell végrehajtania, nem csupán ígéretek szintjén. A szaúdi király szerint a szíriai eseményeknek semmi közük a valláshoz vagy az erkölcsi értékekhez.

A rendszerellenes tiltakozások Szíriában március közepén robbantak ki, és a kormányerők az elmúlt napokban egyre erőszakosabban léptek fel a tüntetők ellen. Egyes összesítések szerint a felkelésben eddig több mint kétezren haltak meg. Vasárnap 59 halálos áldozata volt a hatóságok brutalitásának.

A szaúdi monarchia részéről - amely egyébként nem engedélyezi az ellenzék működését - a mostani volt a legélesebb, arab ország ellen irányuló bírálat a közel-keleti és észak-afrikai forrongások kezdete óta.

Öt hónappal a szíriai népfelkelés márciusi kezdete után először foglalt állást hivatalosan az Arab Liga, és növekvő aggodalmát fejezte ki a szíriai fejlemények miatt. A pánarab szervezet felszólította a damaszkuszi vezetést, hogy haladéktalanul állítsa le a tüntetők elleni erőszakcselekményeket.

Bár több arab állam csatlakozott a nyugati országokhoz, és tiltakozott Moammer Kadhafi líbiai vezető akciói ellen, más arab vezetők bírálatával már óvatosabb volt - emlékeztet a Guardian című brit lap, amely megemlíti azt is, hogy Abdallah szaúdi király márciusban katonákat küldött a szomszédos Bahreinba az ottani felkelés leverésére, és szaúdi tisztségviselők tiltakoztak az ellen, hogy Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnököt bíróság elé állítsák.

A BBC brit közszolgálati médium közel-keleti tudósítója szerint a szaúdi bírálat jelzi, hogy Szírián mind nagyobb a nemzetközi nyomás. A szaúdi uralkodó nyilatkozata szerinte összhangban van az Arab Liga közleményével, az egymást érő bírálatok miatt pedig Bassár el- Aszad elnök egyre inkább elszigetelődik. Az amerikai külügyminisztérium egyik tisztségviselője szerint a szaúdi nyilatkozat újabb világos jelzése annak, hogy a nemzetközi közösséget és Szíria szomszédait is felháborítják a damaszkuszi kormány véres akciói.

Hétfőn Kuvait is hazahívta damaszkuszi nagykövetét, hogy ezzel is kifejezze elégedetlenségét a Szíriában folyó véres leszámolással. A kuvaiti diplomáciai lépés egy nappal követi a térség vezető hatalmának, Szaúd-Arábiának a hasonló döntését. Ez a legmagasabb szintű diplomáciai kapcsolatok leértékelését jelenti.

Emberi jogi szervezetek és aktivisták szerint március óta már több mint 1700 halottja van a kormányerők erőszakos fellépésének a többnyire békés, fegyvertelen tüntetők ellen, akik politikai reformokat követelnek és az Aszad-család negyvenéves uralmának végét. Az Aszad-rezsim vitatja az áldozatok számát, külföldi összeesküvést lát az időnként százezreket mozgósító tüntetések mögött, és fegyveres bandákat okol az erőszakért. Közben reformokat is ígér, de azokkal nem tudja lecsillapítani az átfogó változások követelőit.