Ismét zavargások voltak egy észak-írországi felvonuláson

Vágólapra másolva!
Összecsaptak a brit protestánsok felvonulását biztosító rendőrökkel az Ír Köztársasági Hadsereget támogató csoportok Londonderryben. A zavargásokban három járművet is felgyújtottak, de komoly sérült nincs.
Vágólapra másolva!

Katolikus ír rendbontók támadtak a rendőrökre egy protestáns felvonuláson Észak-Írország második legnagyobb városában, Londonderryben. Az óvárosban egy brit protestáns szervezet tizenkétezer tagja vonult fel egy békés tüntetésen. Az évenként megrendezett eseményen a 17. században a katolikusok felett aratott győzelemre emlékeznek. A többségében katolikus városban tartott felvonulást rendszeresen megzavarják szélsőséges ír köztársaságpártiak. Még a rendezvény előtt Molotov-koktélok tucatjait dobták a protestáns szervezet központjára, kisebb károkat okozva az épületben.

Az Ír Köztársasági Hadsereget (IRA) támogató csoportok később összecsaptak a felvonulást biztosító rendőrökkel. Három járművet gyújtottak fel a zavargásokban, egy álarcot viselő férfi pedig kirángatott autójából egy asszonyt és a lányát, majd a gépkocsival a rendőrökre támadt. Több Molotov-koktélt és legalább egy házi készítésű csőbombát dobtak a rendőrökre, de senki sem sérült meg súlyosan. Később egy rendbontót őrizetbe vettek.

Jim Brownlee, a felvonuló protestáns szervezet elnöke még a rendezvény előtt úgy nyilatkozott, reméli, hogy sikerül békésen lebonyolítani a rendezvényt, és "mindenki csak a saját dolgával törődik". A múlt hónapban Belfastban két éjszaka voltak zavargások, a térség egy másik protestáns szervezetének éves felvonulása előtt és után. Akkor negyven rendőr sebesült meg az összecsapásokban, amelyekben vízágyúkat és gumilövedékeket is bevetettek a rendbontókkal szemben.

A rendőrség szerint a harmincéves északír konfliktust lezáró 1998-as békét ellenző csoportok az elmúlt időszakban sokkal nagyobb veszélyt jelentettek, mint a megállapodás aláírása óta bármikor.