Közel vannak Tripoli bekerítéséhez a líbiai felkelők

Vágólapra másolva!
Egyre szorosabb a felkelők gyűrűje a líbaiai főváros körül. A lázadók vasárnap behatoltak Tripoli központjába és ígéretük szerint "órákon belül ellenőrzésük alá vonják a fővárost".
Vágólapra másolva!

Újabb pozíciókat foglaltak el a líbiai felkelők a fővárostól ötven kilométerre nyugatra fekvő Závija városban, és azt állítják, hogy küszöbön áll Tripoli bekerítése - jelentették a helyszínről tudósítók vasárnap.

A tripoli kormány azt állítja, hogy teljesen az ellenőrzésük alatt tartják a települést, de a helyszíni beszámolókban az áll, hogy a felkelők behatoltak a központba, ahol kitűzték a zászlajukat egy minaret tetejére, és a földre hajították a korábbi hivatalos lobogót. Az összecsapások nem értek véget, és a város túlságosan értékes ahhoz, hogy Moammer Kadhafi líbiai vezető a sorsára hagyja.

Závija Tripoli és a tunéziai határ között haladó főúton fekszik, amelyen a főváros utánpótláshoz juthat. Északon a NATO haditengerészete zárja le a lehetőségeket, keleten a felkelők az urak, délen pedig a sivatag terül el. Závijában van a Kadhafi-rendszer utolsó működő olajfinomítója, amely napi 120 ezer hordó üzemanyagot képes előállítani a hadsereg és a polgári közlekedés számára.

A létesítmény még a kormányerők kezén van - mondták felkelők, akik esküdöztek, hogy órákon belül azt is elfoglalják, de közben számítanak az ellentámadásra is.

- Ha Závija teljesen elesik, mi fogjuk ellenőrizni az ország nyugati területsávját egészen a tunéziai határig, és ez lesz Kadhafi végének a kezdete - mondta egyikük.

Vasárnap folytatódtak a harcok a keleti fronton, Brega olajkikötőnél is, és a felkelők egy újabb várost támadtak meg Tripolitól nyolcvan kilométerre délre. Ha ezt a Garján nevű települést is beveszik, még szorosabbra zárul a gyűrű a főváros körül.

Závijánál a felkelők zsákmányul ejtettek egy harckocsit, amelyet azután a NATO légiereje szétlőtt. Négy felkelő veszett oda benne.