Mélyponton Barack Obama népszerűsége

Vágólapra másolva!
A Gallup felmérése szerint az amerikaiaknak csak a 39 százaléka elégedett az elnök teljesítményével. Korábban Oszama bin Laden likvidálása lendített ugyan Barack Obama népszerűségén, a gazdasági válság és az adósságplafon megemelésének elhúzódó vitája azonban sokat ártott a 2012-es újraválasztásra készülő Obamának.
Vágólapra másolva!

Barack Obama amerikai elnök támogatottsága minden eddiginél alacsonyabb szintre, 40 százalék alá csökkent - derült ki a Gallup felméréséből. A közvélemény-kutató intézet szerint az amerikaiaknak csak a 39 százaléka elégedett Obama teljesítményével, 56 százalék pedig elégedetlen. Az elnök népszerűsége az év folyamán 40 százalék fölötti értékeket mutatott, és csak Oszama bin Laden likvidálása után érte el az 53 százalékot. A Reuters hírügynökség emlékeztet arra, hogy újraválasztásának évében, 2004-ben elődjének, George Bushnak a népszerűsége sohasem süllyedt 40 százalék alá a Gallup felméréseiben.

Obama népszerűsége az adósságplafon emeléséről megkötött egyezség ellenére tovább csökkent. Az elnök hétfőn háromnapos, három államot érintő kampánykörútra indul, hogy lelket öntsön támogatóiba.

A Reuters/Ipsos múlt heti felmérése azt jelzi, hogy gazdasági kérdésekben meglehetősen borúlátók az amerikaiak. A megkérdezettek 73 százaléka úgy gondolta, hogy az Egyesült Államok rossz úton jár, és mindössze 21 százalékuk látta úgy, hogy helyes irányba tart az ország gazdasága, ráadásul 50 százalékuk tart attól, hogy a neheze még hátravan. A hetekig elhúzódó, sokszor durva vita az adósságplafon megemeléséről, a Standard & Poor's leminősítése, a tőzsdei pánik és a 9,1 százalékos munkanélküliségi arány komoly politikai károkat okozott Obamának.

Az adósságplafonról szóló elhúzódó vita nem használt a republikánusoknak sem. A Reuters/Ipsos felmérése szerint az amerikaiak 49 százalékának volt negatív véleménye a republikánusokról, a demokratákról viszont csak 40 százaléknak.

Obama mostani háromnapos buszos körútján várhatóan elhatárolódik majd a kiélezett kongresszusi pártküzdelmektől.