Hajlandó tárgyalni Észak-Korea nukleáris leszereléséről Kim Dzsong Il

Vágólapra másolva!
Folytatta oroszországi útját Kim Dzsong Il, az észak-koreai vezető szerdán találkozott Dmitrij Medvegyev orosz elnökkel. Medvegyev szerint Phenjant érdekli Oroszország és a két Korea gazdasági együttműködése. 
Vágólapra másolva!

Kim Dzsong Il észak-koreai vezető az országa nukleáris leszereléséről szóló hathatalmi tárgyalások felújítását ígérte Dmitrij Medvegyev orosz elnöknek szerdán, a szibériai Ulan-Udéban tartott találkozón, és ehhez nem támasztott feltételeket. Erről Medvegyev sajtótitkára, Natalja Tyimakova tájékoztatta az újságírókat.

Medvegyev a találkozó után elsősorban azt emelte ki, hogy Phenjant érdekli Oroszország, Észak-Korea és Dél-Korea hármas gazdasági együttműködésének lehetősége, ezen belül az a gázvezeték, amely Oroszországból Észak-Koreán át tartana Dél-Koreába.

A BBC szerint Medvegyev és az észak-koreai vezető tárgyalásán szóba került egy Dél-Korea északi területein húzódó gázvezeték kialakítása is. Az orosz Gazprom már évek óta tárgyal a több mint 1700 km hosszú gázvezeték kialakításán. A csővezeték nem csupán gazdaságilag, hanem politikailag is fontos, mert így Észak-Korea ellenőrizhetné Dél-Korea energiaellátásának egy részét, mivel a csővezeték keresztülmenne Észak-Koreán is.

A találkozó előtt Szergej Sztorcsak pénzügyminiszter-helyettes jelezte, hogy a felek tárgyalnak Észak-Korea 11 milliárd dolláros adósságának rendezéséről is. Phenjan ezt az összeget a Szovjetuniótól vette fel, s az akkori árfolyam szerint 1 dollár 0,6 rubelt ért, míg a mai árfolyam 30 rubel körül van. A találkozó után az orosz küldöttség egyik tagja közölte: Megállapodás született a hitel átütemezéséről folyó, de hosszabb ideje szünetelő tárgyalások felújításáról. Egyelőre semmilyen sajtónyilatkozatot nem adott ki Észak-Korea Kim Dzsong Il oroszországi látogatásáról. A mostani az észak-koreai vezető első látogatása 2002 óta Oroszországban.

A észak-koreai vezető, aki soha nem ül repülőgépre, mintegy 3700 kilométert tett meg páncélozott vonatán Haszan településtől, ahol a szerelvény átlépte a határt, a kelet-szibériai Ulan Udéig. Ez a település Moszkvától mintegy 4000 kilométerre délkeletre terül el.

Az utat és Kim Dzsong Il Ulan Ude-i tartózkodását végig példátlan biztonsági intézkedések kísérték: felborult a térség vasúti menetrendje, az utakon, ahol az észak-koreai vezető végighajtott 1995-ös gyártmányú, páncélozott Mercedesével, százméterenként álltak a rendőrök, s a kisebb településeken felszólították a lakosokat, hogy ne hagyják el házaikat. Júniusban Kim Dzsong Il már elindult Oroszországba, de még a határ előtt visszafordult biztonsági okokból, mivel kiszivárgott a látogatás terve.