Visszakapta útlevelét Strauss-Kahn

Vágólapra másolva!
Csütörtökön útlevelét is visszakapta a szexuális erőszak kísérletével megvádolt Dominique Strauss-Kahn, aki ellen kedden ejtették a vádat a New York-i bíróságon. Az IMF volt vezetője most már elhagyhatja az USA-t, de egyelőre Washingtonba akar utazni.
Vágólapra másolva!

Visszakapta útlevelét csütörtökön Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatója. A New Yorkban nemi erőszak kísérletével vádolt férfi ügyében már kedden ejtette a vádat a bíróság: most, hogy útlevelét is visszakapta, bármikor szabadon elhagyhatja az Egyesült Államokat.

Az útlevelét azért nem kapta vissza eddig, mert az Egyesült Államok keleti partvidékét éppen a tárgyalás után rázta meg földrengés, és elővigyázatosságból kiürítették a hivatalokat New Yorkban.

Dominique Strauss-Kahn azt tervezi, hogy a jövő héten Washingtonba utazik és találkozik volt IMF-es munkatársaival. Azt egyelőre nem tudni, hogy mikor tér vissza Franciaországba.

Strauss-Kahn volt az egyértelmű esélyese a jövő évi francia elnökválasztásnak, mielőtt május 14-én New Yorkban őrizetbe vették, mert a metropolis egyik szállodájának szobalánya, egy guineai nő azt állította, hogy a férfi meg akarta erőszakolni. Dacára annak, hogy a bíróság felmentette, a legfrissebb közvélemény-kutatás szerint a franciák többsége már nem akarja, hogy Strauss-Kahn ismét szerepet vállaljon a francia belpolitikában.