A lázadók szerint hárommilliárd dollár hiányzik Líbia befektetési alapjából

Vágólapra másolva!
Az állami vagyont vizsgálja a Kadhafi rezsimjét megdöntő Átmeneti Nemzeti Tanács, amely szerint 2,9 milliárd dollár hiányzik az ország állami befektetési alapjából.
Vágólapra másolva!

Líbia állami vagyonából hiányzik 2,9 milliárd dollár (közel 550 milliárd forint) - állította a BBC-nek a líbiai Átmeneti Nemzeti Tanács megbízottja, Mahmud Badi.

Az állami vagyont vizsgáló megbízott szerint a Líbiai Befektetési Hatóság Moammer Kadhafi idején visszaélt az alapban kezelt állami vagyonnal. A BBC brit közmédium szerint az alap 70 milliárd dollár értékű vagyont kezelt. Az állami befektetési szervezetet Seif al-Iszlám, Kadhafi ismertebbik fia hozta létre 2006-ban.

Az alap több ismert gazdasági társaságban is helyezett el pénzt, például a Juventus olasz futballcsapat cégében, a szintén olasz UniCredit bankban vagy a brit Financial Times lapot birtokló Pearson médiavállalatban.

A vizsgálat még nem zárult le, Badi szavai szerint: "fel fogjuk tárni az igazságot, ehhez szakértőkre van szükségünk, és szakértőket is fogunk alkalmazni" - mondta a korábban a közigazgatásban dolgozó Badi. Hozzátette, hogy megkeresik az alappal kapcsolatban álló intézményeket, amelyeknek szerinte "viselniük kell a felelősséget".

Az Átmeneti Nemzeti Tanácsot több ország után Magyarország kedden ismerte el a "líbiai nép törvényes képviselőjének".