A felkelők szerint Algériába tartanak Kadhafi páncélozott autói

Vágólapra másolva!
Líbiai felkelők szerint hat páncélozott Mercedesből álló gépkocsikonvoj kelt át a határon péntek délelőtt Líbiából Algériába, és úgy sejtik, hogy Kadhafit és fiait szállította. A hírt független források nem erősítették meg. Algéria az Afrikai Unióhoz hasonlóan még nem ismerte el a líbiai felkelők vezető testületét, az Átmeneti Nemzeti Tanácsot (ÁNT) legitim képviselőnek az ingatag katonai helyzetre hivatkozva. Közben az ENSZ-főtitkár szerint fontolóra kellene venni egy nemzetközi rendőri erő kivezénylését Líbiába.
Vágólapra másolva!

Hat páncélozott Mercedesből álló gépkocsikonvoj kelt át a határon Líbiából Algériába - jelentette szombaton a líbiai felkelőkre hivatkozva a MENA egyiptomi hírügynökség. Az értesülést - amely azt sejteti, hogy Moammer Kadhafi elűzött líbiai vezető és fiai elmenekültek Líbiából - egyelőre nem erősítették meg független forrásból.

"Feltételezzük, hogy az autókban magas rangú líbiai tisztségviselők ültek, lehet, hogy Kadhafi és fiai" - idézte az egyiptomi hírügynökség a líbiai felkelők egy neve elhallgatását kérő képviselőjét. Az illető a felkelők katonai tanácsának tagja Líbia nyugati részén. A beszámoló szerint a konvoj péntek délelőtt kelt át a határon az oázisnál egy olyan sivatagi nomád katonai alakulat parancsnokának a kíséretében, amely Kadhafi irányítása alatt állt.

"Kevéssé valószínű", hogy Líbiából Algériába ment át egy autókonvoj és benne a szökésben lévő líbiai vezető, Moammer Kadhafi - mondta szombaton a határvidék egy algériai illetékese. A sivatagi körzet egyik városa, Ilizi magas rangú illetékese, aki inkognitóban kívánt maradni, azt mondta, a líbiai Gadamesz oázisvárossal egy magasságban lévő Debdeb algériai határtelepülés nyitva áll, de egy olyan autókonvojt, mint amilyenről a hírközlő szervek beszélnek, észrevettek volna.

A Líbiát majdnem 42 éven át irányító ezredest azóta nem találják, hogy a felkelők hat napja bevonultak Tripoliba, és elfoglalták a város nagy részét. Algéria - amely egyszer sem követelte nyilvánosan, hogy Kadhafi távozzon a hatalomból - a héten közölte: nem ismeri el a líbiai felkelők vezető testületét, az Átmeneti Nemzeti Tanácsot (ÁNT) a szomszédos ország legitim képviselőjének, amíg az új vezetés határozottan nem kötelezi el magát amellett, hogy felveszi a harcot az al-Kaida nemzetközi terroristahálózattal Észak-Afrikában.

Az ENSZ megfontolhatja egy rendőri erő kivezénylését

"A nemzetek közössége fontolóra veheti egy nemzetközi rendőri erő kivezénylését Líbiába a rend helyreállításának érdekében, ha az új kormány biztonsági segítséget kér" - közölte Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár pénteken, miután videokonferencián tanácskozott az Európai Unió, az Afrikai Unió, az Arab Liga és az Iszlám Együttműködés Szervezete magas rangú képviselőivel.

A megbeszélés után tartott sajtótájékoztatón a világszervezet vezetője elmondta: mindenki egyetértett abban, hogy a válság új és döntő szakaszba érkezett. "Líbia hatalmas kihívásokkal szembesül, sürgősen véget kell vetni az erőszaknak, helyre kell állítani a rendet és a stabilitást" - fejtette ki a dél-koreai politikus.

Egyre kétségbeejtőbbek a líbiai fővárosban tapasztalható életkörülmények az ENSZ főtitkárának tájékoztatása szerint. Ban Ki Mun szerint a vízhiány miatt Tripoli környékén milliók vannak veszélyben. A fővárosban egyre nehezebb élelmiszerhez és üzemanyaghoz jutni, az áramellátás szakadozik és nem megfelelő a szennyvízelvezetés sem. A főtitkár súlyos problémának tartja, hogy rengeteg kézifegyver halmozódott fel a lakosságnál, s ezeket mielőbb be kell gyűjteni. Jelezte, hogy a Biztonsági Tanács hamarosan javaslatot tesz arra, hogy szakértőket küldjenek Líbiába a helyzet értékelésére.

Az Afrikai Unió nem ismerte el az Átmeneti Nemzeti Tanácsot

Az Afrikai Unió nem ismerte el a líbiai felkelők politikai szervét, az Átmeneti Nemzeti Tanácsot, mert a katonai helyzetet túl ingatagnak ítéli. Az 54 országot tömörítő Afrikai Unió békefenntartó műveletekkel foglalkozó testülete, a Béke és Biztonsági Tanács pénteken Addisz-Abebában tartott csúcsértekezletet, hogy áttekintse a líbiai helyzetet.

A tanácskozáson elfogadott zárónyilatkozatban az Afrikai Unió olyan átmeneti kormány létrehozására szólított fel, amelyben minden érdekelt fél helyet kap. Ugyanakkor gondosan ügyeltek arra, hogy a szövegben ne említsék meg se az Átmeneti Nemzeti Tanácsot, se Moammer Kadhafi líbiai vezetőt és rendszerét. Jacob Zuma dél-afrikai elnök kijelentette, hogy Líbiában még harcok folynak, a helyzet kimenetele megjósolhatatlan, így "nincs kit elismerni legitim kormánynak".

Az afrikai országok közül eddig tucatnyi ismerte el az ÁNT-t a líbiai nép legitim képviselőjének, köztük Etiópia, Csád, Burkina Faso, Nigéria, Szenegál, Gambia és Ruanda. Zuma szerint ezek az országok önállóan döntöttek, ugyanakkor a pénteki tanácskozáson minden jelenlevő felsorakozott az Afrikai Unió álláspontja mögé.

Menekülnek a Kadhafit támogató civilek

Menekülnek a Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz lojális civilek Líbiából - tapasztalták az MTI Hírcentrum munkatársai pénteken a Líbiát és Tunéziát elválasztó határon. A helyszínen egy neve elhallgatását kérő helyi ENSZ-alkalmazott arról tájékoztatott, hogy a "kadhafista civilek" menekülnek az országból. Hozzátette, elsősorban azok hagyják el szülőhazájukat, akiknek van pénze újrakezdeni az életet a szomszédos államban.
Ugyanakkor az MTI Hírcentrum tudósítói Tripoliba tartva, de még az európai repülőtereken sok olyan emberrel találkoztak, aki a forradalom sikeréről értesülve, hazaindult.

Az orvos, aki a teljes nevét nem akarta elárulni, azt mondta, hogy több száz egészségügyi szakember tart jelenleg is a líbiai főváros felé, de sokkal többre volna szükség a sebesültek ellátásához. A város nagy részét ugyan már a felkelők ellenőrzik, de a harcok során több százan sérültek meg - fűzte hozzá.