Nagy Piroska vallomásával támadná Strauss-Kahnt a francia írónő

Vágólapra másolva!
A francia ügyészségnek írt levélben kérték Nagy Piroska meghallgatását Dominique Strauss-Kahn volt IMF-igazgató perében. A Strauss-Kahnt vádoló írónő ügyvédje szerint Nagy Piroska ügyét, akit állítólag szexuálisan zaklatott a volt igazgató, szőnyeg alá söpörték, pedig tanúvallomása rávilágítana a lényegre.
Vágólapra másolva!

Tristane Banon francia írónő ügyvédje, David Koubbi állítása szerint kérte az illetékes francia ügyészségtől, hogy hallgassa ki Nagy Piroska magyar közgazdászt, aki Dominique Strauss-Kahn beosztottja volt a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF), és akinek 2008-ban viszonya volt a vezérigazgatóval - írta a Le Parisien című francia lap vasárnapi száma.

Banon július elején tett feljelentést Dominique Strauss-Kahn ellen, azt mondta, azért, mert 2003-ban a francia politikus-közgazdász meg akarta erőszakolni, és "talán ez az utolsó lehetőség arra, hogy meghallgassák". Ennek nyomán a francia ügyészség július 8-án vizsgálatot indított Strauss-Kahn ellen.

Az Egyesült Államokban akkor már folyt az a nyomozás, amelyet májusban indítottak a francia bankár ellen, mert egy szobalány feljelentette, hogy orális szexre kényszerítette őt, és meg akarta erőszakolni a New York-i Sofitel szállodában. Az illetékes amerikai ügyész kérésére azonban a bíróság augusztus 23-én ejtette a vádakat, a fellebbviteli tanács pedig elutasította a panaszosnak az ügyész lecserélésére tett indítványát, így az Egyesült Államokban véget ért a vizsgálat és a büntetőeljárás.

Az illetékes francia ügyészség az AFP érdeklődésére vasárnap közölte, hogy nem kapott levelet David Koubbi ügyvédtől.

Koubbi a Le Parisiennek nyilatkozva kijelentette, hogy Strauss-Kahn viszonyát Nagy Piroskával "nyilvánvalóan szőnyeg alá söpörték", valamint hogy Nagy Piroska tanúvallomása rá tudna világítani az ügy lényegére.

Strauss-Kahn karrierjét meglehetős veszélybe sodorta, hogy egy évvel az IMF élére történt kinevezése után fény derült a magyar közgazdásszal fennálló kapcsolatára. Az IMF igazgatótanácsa 2008 októberében bejelentette, megbízta ügyvédek egy csoportját azzal, hogy tisztázza ezt a viszonyt. Az ügyvédek még abban a hónapban megállapították, hogy "nem történt szexuális zaklatás a vezérigazgató és beosztottja között, előbbi nem részesítette semmilyen előnyben Nagy Piroskát, és nem élt vissza a hatalmával".

Mindazonáltal a Le Parisien szerint Nagy Piroska, aki akkor távozott az IMF-től, írt a szóban forgó ügyvédi csoportnak, és azt állította, hogy főnöke "visszaélt a helyzetével", és hogy ennek következményeként ő "csapdába került". Azt állította, hogy Strauss-Kahn "agresszív ember", és hogy a főigazgatónak "nehézséget okoz egy olyan intézmény vezetése, amelyben nők is dolgoznak az irányítása alatt".

"Ezen állításoknak a fényében egyértelműen szükségesnek látszik, hogy a folyamatban lévő nyomozás során (Banon feljelentése alapján) az igazság kiderítése érdekében kihallgassák Nagy Piroskát, és rávilágítsanak arra, hogy Srauss-Kahn hogyan viselkedik ilyen téren" - írta Koubbi ügyvéd a francia ügyészségnek.