Az amerikaiak közel fele tart egy szeptember 11-i támadástól

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok belbiztonsági minisztere szerint nincs jele, hogy az al-Kaida támadásra készül szeptember 11-e 10. évfordulóján, egy felmérés szerint mégis az amerikaiak 38 százaléka véli úgy, hogy a következő hetekben terrortámadást hajtanak végre az Egyesült Államokban.
Vágólapra másolva!

Nincsen semmilyen arra utaló, hiteles hírszerzési értesülés, hogy az al-Kaida támadásra készülne szeptember 11. évfordulóján, de az Egyesült Államok biztonsági szerveit fokozott készültségbe helyezték - jelentette ki pénteken Janet Napolitano amerikai belbiztonsági miniszter. Napolitano a 2001-ben elkövetett terrortámadások közelgő 10. évfordulójával kapcsolatban kijelentette: "miközben a fenyegetés továbbra is fennáll, nemzetünk erősebb, mint szeptember 11-én volt és jobban felkészült a kialakulóban lévő veszélyek elhárítására és ellenállóbb, mint bármikor ezelőtt."

A Gallup és USA Today pénteken nyilvánosságra hozott közös felmérése szerint pedig az amerikaiak, ha nem is minden korábbinál nyugodtabbak, de az elmúlt 10 év átlagánál kevésbé félnek attól hogy az Egyesült Államok területén terrortámadást hajthatnak végre.

A közvélemény-kutatás szerint az amerikaiak 38 százaléka véli úgy, hogy az elkövetkező hetekben valószínű, vagy nagyon valószínű, hogy terrortámadást hajtanak végre. Ugyanez az érték Oszama bin Laden májusi likvidálása után 62, 2009 novemberében 39 százalék volt, a legalacsonyabb szintet pedig 2005 közepén érte el, 35 százalékon.

A megkérdezettek 36 százaléka aggódik kisebb-nagyobb mértékben amiatt, hogy valamelyik hozzátartozója a terrorizmus áldozata lesz, szemben a terrortámadás utáni hetek 58-59 százalékával.

A válaszadóknak ugyanakkor csak 22 százaléka "nagyon biztos abban", hogy az amerikai kormány képes lesz megvédelmezni az állampolgárokat; a 2006-ban mért adat 16 százalék volt. A telefonos felmérést egy 1008 fős mintán, augusztus 11. és 14. között végezték el. A lehetséges statisztikai hibahatár 4 százalék. Barack Obama korábban azt mondta, leginkább egy magányos terrorista támadásától kell tartani szeptember 11-e tizedik évfordulóján.