Terrortámadást hiúsíthatott meg a berlini rendőrség

Vágólapra másolva!
Robbanóanyag előállítására alkalmas hűtőelemekre és vegyszerekre bukkantak Berlinben két férfi lakásán. A gyanú szerint terrortámadásra készültek a német fővárosban.
Vágólapra másolva!

Nagy valószínűség szerint egy készülő terrortámadást hiúsított meg a berlini rendőrség. A hatóságok csütörtöki bejelentése szerint két feltételezett terroristát őrizetbe vettek. Egyikük egy 24 éves német állampolgárságú, de libanoni származású férfi, a másik gyanúsított 28 éves és a Gázai-övezetből származik - írja a BBC csatorna online oldala.

A letartóztatásra alig néhány nappal a 2001. szeptember 11-ei, USA-elleni támadássorozat tizedik évfordulója és két héttel a XVI. Benedek berlini látogatása előtt került sor.

A berlini államügyészség "súlyos terrorcselekmény" előkészítésének gyanújával vizsgálatot indított a két férfi ellen. A hatóságok átkutatták az érintettek lakását, amelyek a német főváros egyik iszlám kultúrális központjának közelében vannak, és ott robbanóanyag előállítására alkalmas hűtőelemekre, illetve vegyszerekre bukkantak. A rendőrség arról nem nyilatkozott, hogy a két férfi egy adott eseményre időzítette volna feltételezett támadását.

A Berliner Morgenpost szerint a két férfi már hónapok óta megfigyelés alatt állt. A lap úgy tudja, hogy először azok a berlini, illetve baden-württembergi cégek fogtak gyanút, amelyektől a két férfi a hűtőelemeket és vegyszereket rendelte. A rendőrséget az érintett cégek értesítették.