Vágólapra másolva!
Terjed a virtuális emberrablás Mexikóban. Az új módszer a bűnbandák által a társadalomban keltett félelemre alapoz. A bűnözők nem is találkoznak a telefonon keresztül irányított áldozatokkal.
Vágólapra másolva!

A bűnözés által a társadalomban keltett félelmet használják ki azok a mexikói bűnbandák, amelyek egy új módszerrel fosztogatják áldozataikat. Az amerikai InSight című, dél- és latin-amerikai szervezett bűnözéssel foglalkozó portál által virtuális emberrablásnak nevezett módszer lényege, hogy felhívják a potenciális áldozatot egy nem azonosítható mobiltelefonról, és közlik vele, hogy menjen el egy meghatározott helyre, és ne vegye fel a telefont, ha hozzátartozói hívják.

Ezután felhívják a családot is azt állítva, hogy túszul ejtették hozzátartozójukat, és váltságdíjat követelnek érte. Miután a család fizetett, az áldozattal közlik, hogy hazamehet. A lap szerint ennek a módszernek a sikeressége jól mutatja, menyire félelemben képesek tartani a társadalmat a bűnbandák.

Mexikóban a Felipe Calderon elnök által 2006-ban a drogbandák ellen meghirdetett háború óta rendkívül elharapózott a bűnözés, az emberrablások száma 2005 és 2010 között a lap szerint 317 százalékkal emelkedett. Kiemelt célpontjaik a bűnbandáknak a Mexikón keresztül az USA-ba tartó bevándorlók, akiknek együtt utazó csoportjait - egyszerre akár több tucat embert - rabolják el, és követelnek otthoni hozzátartozóiktól váltságdíjat. A lap egy 2010-es jelentést idézve azt írja, 2010-ben egy hat hónapos időszak alatt összesen 11 333 bevándorló esett áldozatul ezeknek a bűnözőknek.