Felmentették a rágalmazással vádolt Villepin volt francia kormányfőt

Vágólapra másolva!
Jóváhagyta a párizsi fellebbviteli bíróság szerdán a rágalmazással vádolt Dominique de Villepin volt francia miniszterelnök felmentését az úgynevezett Clearstream-ügyben. Az ítélet szerint nem ő kevert pénzmosási gyanúba több száz közéleti személyt, köztük Nicolas Sarkozy jelenlegi államfőt, aki korábban párttársa volt.
Vágólapra másolva!

"Szeretném üdvözölni igazságszolgáltatásunk függetlenségét, amely képes volt ellenállni a politikai nyomásnak" - mondta a felmentő ítélet után Dominique de Villepin volt francia kormányfő.

Az úgynevezett Clearstream-ügyben Villepint azzal vádolta az ügyészség, hogy 2004 januárjában Villepin külügyminiszterként Jacques Chirac akkori államfő tudtával rendelt el titkos nyomozást egy utóbb hamisítványnak bizonyult listának az ellenőrzésére. A lista több mint nyolcszáz közéleti személyt kevert pénzmosás gyanújába (a Clearstream-ügyről szóló cikkeinket itt olvashatja).

A listán szerepelt Nicolas Sarkozy akkori belügyminiszter is, aki Villepin riválisa volt a jobboldali elnökjelöltségért folytatott küzdelemben. Az ügyészség szerint Villepin megrendelésére került Sarkozy neve a pénzmosással gyanúsított személyek közé, a bíróság azonban első fokon és most is felmentette a vád alól a volt kormányfőt.

A Clearstream-ügyből a 2007-es elnökválasztás előtt lett politikai botrány, miután Sarkozy nyilvánosan meggyanúsította saját miniszterelnökét, majd államfővé választása után felperese is lett a rágalmazási ügynek. Az elsőfokú felmentő ítélet ellen ugyanakkor később csak az ügyészség nyújtott be fellebbezést. Sarkozy akkor közleményében azt írta, hogy "tudomásul veszi", hogy Dominique de Villepin szerepe nem volt bizonyítható a manipulációban, és nem kívánt fellebbezni az ítélet ellen.

A fellebbviteli bíróság most nemcsak Villepin ártatlanságát hagyta helyben, hanem enyhítette az első fokon elítélt vádlottak büntetését is. Jean-Louis Gergorin, az EADS repülőipari konszern korábbi alelnöke volt az ítélet indoklása szerint a Clearstream-ügy kitalálója, a hamisított névsort ő juttatta el - névtelenül - egy korrupciós ügyeket vizsgáló bíróhoz.

Gergorin ezért három év szabadságvesztést, ebből hat hónap letöltendőt kapott. A listát hamisító informatikust, Imad Lahoudot rágalmazásban való bűnrészesség, továbbá hivatali visszaélés és adatlopás miatt ítélték három év szabadságvesztésre, amelyből 18 hónapot kell letöltenie, valamint 40 ezer eurós pénzbüntetést is kapott.

Afrikai kenőpénzek elfogadásával is vádolják

Dominique de Villepin számára nem értek véget a bírósági ügyek, miután afrikai államfőktől érkező kenőpénzek elfogadásával vádolta meg őt és Jacques Chirac volt köztársasági elnököt vasárnap az az ügyvéd, aki a mai napig kulcsszerepet tölt be a francia elnöki hivatal és az afrikai országok közötti kapcsolattartásban. Mindkét politikus visszautasította a vádakat, és jelezte, hogy rágalmazás miatt feljelentést tesz. Az ügyészség kedden előzetes vizsgálatot rendelt el az ügy tisztázására (erről bővebben itt olvashat).

"Ne felejtsük el, hogy a Clearstream-ügy a 2007-es elnökválasztás előtt robbant ki. Szeretném, ha ez tanulságként szolgálna a 2012-es elnökválasztásra" - hangsúlyozta Villepin a fellebbviteli bíróságon. Villepin az idén februárban kilépett a pártjából, amely 2007-ben Sarkozyt jelölte elnöknek, és Nicolas Sarkozy jobboldali alternatívájaként jelöltetni kívánja magát a jövő évi elnökválasztáson. Ha most tartanák az elnökválasztást, a felmérések szerint a franciáknak alig 2-4 százaléka szavazna Villepinre, aki 2005 és 2007 között töltötte be a miniszterelnöki tisztséget.