A fukusimai erőművet is veszélyezteti a Japánon végigsöprő tájfun

Vágólapra másolva!
A japán főváros felé tart a Roke tájfun, amely várhatóan eléri majd a földrengés sújtotta Fukusima tartományt is. Az ítéletidő eddig négy ember életét követelte, ketten pedig eltűntek. A Toyota tizenegy gyárában leállította a termelést, míg a Mitsubishi hét üzemében áll a munka a tájfun miatt.
Vágólapra másolva!

Legkevesebb négy ember halálát okozta szerdán a japán Honsú sziget délnyugati partvidékére érkezett Roke tájfun, amely súlyos fennakadásokat okozott a közlekedésben, és több gyárban is leálltak a munkával. A BBC brit közszolgálati adó internetes beszámolója szerint két embert eltűntként tartanak számon, egyikük egy kilencéves kisfiú. A Csendes-óceán felől érkezett tájfun Japán középső része felé halad, és várhatóan eléri majd a fővárost, Tokiót, valamint a földrengés sújtotta Fukusima tartományt is. A BBC helyszínen lévő tudósítója szerint a felhőszakadás kimoshatja és a tengerbe hordhatja a radioaktív vizet, amelyet az erőműben tárolnak.

Forrás: MTI/EPA/Franck Robichon


A Toyota tizenegy gyárában leállította a termelést, míg a Mitsubishi hét üzemében áll a munka a tájfun miatt. A szakemberek nagy erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a tájfunt kísérő hatalmas mennyiségű csapadék ne jusson be a márciusi szökőárban megrongálódott fukusimai atomerőmű reaktoraiba és turbinacsarnokaiba.

A Reuters hírügynökség jelentése szerint a hatóságok több mint 1,3 millió embernek tanácsolták, hogy hagyják el lakhelyüket, mielőtt a ciklon odaérne. A folyók több helyen kiöntöttek, az NHK japán televízió felvételein látszik, hogy a helyiek térdig érő vízben gázolnak.

A ciklont kísérő szél miatt több mint kétszáz légi járatot töröltek, és több helyen felfüggesztették a vonatközlekedést is.