Háromszor több pénzt kap a Világbanktól több kelet-afrikai állam

Vágólapra másolva!
A Világbank a korábban odaítélt 500 millió dollárról 1,88 milliárd dollárra emeli az elmúlt ötven év legpusztítóbb szárazsága miatt éhínséggel küszködő kelet-afrikai térségnek, az Afrika szarvának nyújtandó segély összegét - jelentette be szombaton, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank éves rendes közgyűlése idején Robert Zoellick, a szervezet elnöke. Az ENSZ korábbai számításai szerint ennél is több pénz kellene.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) korábban 2,4 milliárd dollárra tette azt az összeget, amely a szervezet szerint azonnal szükséges az éhínség által sújtott tizenhárom millió ember megsegítésére. A Világbank ennél kevesebbet, 2012-ben 288 millió dollárt, 2013-2014-ben 384 millió dollárt, míg hosszabb távon mintegy 1,2 milliárd dollárt ad a térség helyzetének javítására - jelentette be szombaton Robert Zoellick, a szervezet elnöke

A Világbank közleményében arról tájékoztatott, hogy az összegeket dzsibuti, etiópiai, kenyai, szomáliai és ugandai szakértők segítségével számították ki és osztják szét.