Több mint negyven év bujkálás után kaptak el egy amerikai bűnözőt

Vágólapra másolva!
Az amerikai George Wright még 1962-ben rabolt ki és ölt meg egy idős háborús veteránt, amiért harminc év börtönre ítélték. Nyolc évvel később megszökött, a hatóságok azóta keresték. A férfi a hetvenes években több társával együtt egy utasszállító repülőgépet is eltérített.
Vágólapra másolva!

Negyvenegy évi bujkálás után rendőrkézre került Portugáliában az egyik legkeresettebb amerikai bűnöző: Lisszabon elővárosában fogták el az emberölés és gépeltérítés miatt elítélt George Wrightot, aki 1970-ben szökött meg a börtönből.

George Wright 1962-ben kirabolt és megölt egy háborús veteránt, amiért harminc év börtönt kapott. Nyolc évre rá többedmagával megszökött a fegyintézetből, és egy börtönfoglár gépkocsijával Detroitba utazott, ahol egy illegális fegyveres csoporthoz csatlakozott, és álnéven élt. Két évvel később társaival együtt eltérített egy Detroit és Miami között közlekedő járatot. Wright papnak öltözve követte el a géprablást, pisztolyát Bibliába rejtve csempészte fel a gépre. A géprablók akkoriban még rekordösszegnek számító egymillió dollárt követeltek a 86 utas elengedéséért, és megparancsolták, hogy az FBI emberei fürdőnadrágban adják át nekik a pénzt. A váltságdíj átadásáról készült fotók körbejárták az amerikai sajtót, s az esetet máig az FBI történetének egyik legszégyenletesebb epizódjaként emlegetik.

A váltságdíj átvétele után a géprablók Bostonba, majd üzemanyag-felvétel után onnan Algériába irányították a gépet, és megérkezésük után menedékjogot kértek az észak-afrikai országtól. Az algériai hatóságok lefoglalták az egymillió dollárt, a pénzt a géppel együtt visszaszolgáltatták az Egyesült Államoknak, de a géprablókat futni hagyták. Néhányukat hat évvel később Párizsban tartóztatták le, de Wrightról továbbra sem tudták, hol tartózkodik. Az idős bűnöző nemrég megpróbálta felvenni a kapcsolatot az Egyesült Államokban élő rokonaival, az FBI nyomozói így bukkantak a nyomára.