Halálra ítélték a pakisztáni kormányzót megölő testőrt

Vágólapra másolva!
Gyilkosságért és terrorizmusért is halálra ítélte a bíróság a Szalman Taszírt megölő testőrt. A férfi azért ölte meg munkaadóját, mert a pandzsábi kormányzó bírálta az istenkáromlást halállal büntető pakisztáni törvényt.
Vágólapra másolva!

Halálra ítélte egy pakisztáni bíróság szombaton azt a rendőrt, aki az év elején meggyilkolta Szalman Taszír pandzsábi kormányzót, amiért az bírálta az istenkáromlást büntető, vitatott pakisztáni törvényt - közölte a merénylő védője. A döntés ellen a gyilkos több száz híve tüntetett a bíróság közelében.

A bírói tanács mindkét vádpontban halálos ítélettel sújtotta a gyilkossággal és terrorizmussal megvádolt Mumtaz Kadrit, aki testőrként szolgált a legnagyobb pakisztáni tartomány kormányzója mellett. A televíziós híradások szerint Kadrinak hét napja van a fellebbezésre.

A testőr bevallottan azzal a meggyőződéssel ölte meg január 4-én Szalman Taszírt, hogy istentől való törvénynek szerez érvényt, ha végez a kormányzóval, aki korábban védelmébe vett egy istenkáromlásért halálra ítélt keresztény nőt. Az eset a legnagyobb visszhangot kiváltó politikai gyilkosság Pakisztánban a Benazir Bhutto volt miniszterelnök ellen 2007 decemberében elkövetett merénylet óta. Kadri a pakisztániak nagy részének szemében hőssé magasztosult, jól mutatva, milyen mélyen beivódott a vallási szélsőségesség a pakisztáni közéletbe.

Szalman Taszírt Aszif Ali Zardari államfő közeli munkatársaként tartották számon, és több országos jelentőségű kérdésben is hallatta a hangját. Elítélte például a sok vitát kiváltó istenkáromlási törvényt, amelynek alapján halálos ítélet szabható ki arra, aki tiszteletlenül nyilatkozik Mohamed prófétáról, a mohamedán vallásról. A kormányzó nagy nyilvánosság előtt többször védelmébe vette azt a keresztény nőt, Asia Bibit is, akit tavaly novemberben ítéltek halálra istenkáromlásért, s akinek ügye heves vitát váltott ki a dél-ázsiai országban.

Taszír meggyilkolása után nem sokkal, március 2-án Sabhaz Bhatti kisebbségügyi minisztert lőtték le ismeretlen tettesek, a Kadriéhoz hasonló indíttatásból. Családtagjai számos halálos fenyegetést kaptak, fiát Sabhaz Taszírt pedig augusztus 26-án Lahore-ban elrabolták, s azóta nincs róla hír.