Több mint száz rendőrt tartóztattak le Mexikóban

Vágólapra másolva!
Észak-Mexikóban száztíz rendőrt tartóztattak le szervezett bűnözés gyanúja miatt.
Vágólapra másolva!

Mexikó egyik tartományában száztíz rendőrt tartóztattak le és helyeztek vizsgálati fogságba a hét végén, hogy kiderítsék: kapcsolatban állnak-e a szervezett bűnözéssel.

Az akciót a hadsereg és a tengerészgyalogság bevonásával hajtották végre az északi Nuevo León tartomány három városában. Ezek a rendőrök nem állami, hanem önkormányzati alkalmazásban állnak. Szeptember közepén egy másik városban volt hasonló razzia, és az akkor letartóztatott 113 helyi rendőr közül 53 még mindig rács mögött van. Korábbi hasonló akciókban egész rendőri testületeket oszlattak fel.

A mexikói elnök, Felipe Calderón egyik nagy célkitűzése, hogy professzionális alapokra helyezze, és állami rendőrséggel váltsa fel az önkormányzati rendőrséget, amelyből mintegy kétezer működik az országban, sokszor elégtelen felszereltséggel és hiányos kiképzéssel. Ezek a testületek a szervezett bűnözés könnyű célpontjai, és nem képesek sikerrel felvenni a harcot a legmodernebb fegyverekkel és eszközökkel felszerelt bűnbandákkal.