Mubarakot az év emberének jelölték Izraelben

Vágólapra másolva!
Az Izraellel kötött béke melletti elkötelezettségére tekintettel Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnököt jelölte az év embere díjra egy izraeli televízió. Mubarakot változatos bűnlajstrom alapján nemrég állították bíróság elé hazájában.
Vágólapra másolva!

Az év személyiségének jelölte a Kettes Csatorna izraeli televízió Hoszni Mubarak megbuktatott egyiptomi államfőt. A hírt több arab hírforrás, így a dubaji Al-Arabíja televíziócsatorna internetes oldala is közölte. Mubarak az első nem izraeli, akit a díjra jelöltek. A 2011-es díj nyertesét januárban jelentik be Izraelben.

Az izraeli televízió az Izraellel kötött béke melletti elkötelezettsége miatt tartotta méltónak az elismerésre Hoszni Mubarakot. "Mubarak sok szolgálatot tett Izrael államnak, ezért kitüntetést érdemel, még ha ő maga nem veheti is át" - mondta Audi Zígel, a csatorna politikai elemzője.

Egyiptom volt az első arab ország, amely békeszerződést kötött Izraellel, még 1979-ben. Mubarak 1981 óta volt Egyiptom vezetője, mígnem idén februárban, a Kairóban kirobbant tüntetéssorozat nyomán, lemondani kényszerült. Augusztusban kezdődött perében egyebek mellett korrupcióval és a tüntetők sérelmére elkövetett rendőri erőszak miatt is vádolják. Ha bűnösnek találja a bíróság, halálra is ítélheti.