Kivár a kormány átalakításával a lengyel miniszterelnök

Vágólapra másolva!
A hétvégén aratott választási győzelem után minden valószínűség szerint ismét Donald Tusk kap felkérést kormányalakításra Lengyelországban, a kormány összetételén azonban csak jövőre fog változtatni a miniszterelnök.
Vágólapra másolva!

Donald Tusk leköszönő lengyel kormányfő, a választásokon győztes Polgári Platform (PO) elnöke év végéig, vagyis az EU-elnökség lezárásáig nem akar változtatni kormánya összetételén. A miniszterelnök a Polityka című hetilapnak már a választások után adott interjúban azt mondta, jövőre átalakul a kormány szerkezete.

Minden valószínűség szerint - amint erre Bronislaw Komorowski államfő egyértelműen célzott - újból Tusk kap felkérést a kormányalakításra. A kiszemelt koalíciós partner is bizonnyal az eddigi koalíciós társ, a Lengyel Parasztpárt (PSL) lesz.

Az államfő szerdán kezdi meg és pénteken fejezi be a tárgyalásokat az új kormány ügyében a parlamentbe bejutott pártok vezetőivel külön-külön. Olyan sorrendben fog velük találkozni, amilyen helyezést a választásokon elértek. "Ez a választók iránti tiszteletének jele" - közölte Joanna Trzaska-Wieczorek, az elnöki hivatal sajtóosztályának vezetője.

A tervek szerint Komorowski szerdán először Donald Tuskkal és Jaroslaw Kaczynskival, az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) elnökével találkozik. Csütörtökön Janusz Palikotot, a róla elnevezett mozgalom (RP) elnökét és Waldemar Pawlakot, a PSL elnökét várják az elnöki palotába, végül pénteken Grzegorz Napieralski, a Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) elnöke zárja a sort.

A szavazatok százszázalékos feldolgozottságán alapuló nem hivatalos végeredmény szerint a PO 39,18, a PiS 29,89, az RP 10,02, a PSL 8,36, végül az SLD 8,24 százalékot szerzett az október 9-i parlamenti választásokon. Ez mandátumokra átszámítva azt jelenti, hogy a PO-nak 206, a PiS-nek 158, az RP-nek 40, a PSL-nek 28 és az SLD-nek 27 képviselője lesz az új szejmben. Egy képviselői helyet a német kisebbség kap. A PO-nak és a PSL-nek együtt 234 képviselője van, vagyis rendelkezik az abszolút többséggel a 460 tagú alsóházban. Az országos választási bizottság kedd délutánra ígérte a hivatalos végeredmény közzétételét.

Bronislaw Komorowski államfő kijelentette, hogy a választások eredménye is jelzi Lengyelország politikai stabilitását, és megerősíti a törekvését a minél szorosabb európai integrációra. Lengyelországban az 1989-es rendszerváltozás óta először történik meg, hogy egy párt kormányzati felhatalmazást kap két egymást követő parlamenti ciklusra.